Látott már igazi amerikai szocialistát?

Fotó: Getty Images / Chip Somodevilla

-

A skandináv jóléti rendszer nagy rajongója, a bankok állhatatos bírálója és a minimálbérből élők szószólója. Bernie Sanders ezekkel az amerikai politikai kontextusban szélsőségesnek számító nézetekkel most beszállt a demokrata elnökjelöltségi versenybe. Mit érhet Hillary Clintonnal szemben a szocialista világnézet?


A klasszikus politikai játékszabályok szerint Bernie Sanders személyiségét nehezen lehetne szavazatokra váltani. Egyrészt szocialista, ami az Egyesült Államokban inkább szitokszónak számít, mint politikai kategóriának, másrészt évtizedek óta ugyanazt mondja – semmi ideológiai cikkcakk, Bernie Sanders nem a választói igényeket szolgálja ki, hanem a saját elveit. Ehhez képest a veterán vermonti politikus évtizedek óta nyerő szériában van, és egy olyan merev kétpólusú politikai környezetben sikerült tartósan megvetnie a lábát, ahol a demokraták és a republikánusok mellett a szocializmus nem létező kategóriának számít. Egy évtizeden át volt polgármester, nyolcszor nyert el képviselői mandátumot, lassan tíz éve szenátor, nemrég pedig azt is bejelentette, hogy beszáll a demokrata elnökjelölti versenybe. A döntése első látásra abszurdnak tűnhet, hiszen Hillary Clintonnal szemben jelentős hátránnyal indul – Vermontban és környékén mindenki csak Bernie-ként emlegeti ugyan, de országosan szinte ismeretlen, nincs pénze, és a washingtoni mércével mérve szélsőségesnek számít –, mégis képes lehet arra, hogy összezavarja kissé a demokraták sztárjának a kampánystábját, amely Sanders témafelvetései miatt kénytelen lehet balra tolni a Clinton-kampányt.



Már az is figyelemre méltó, hogy valaki ki mer állni Hillary Clinton ellen, az pedig végképp kuriózumnak számít az Egyesült Államokban, hogy ezt vállaltan a szocialista címkével teszi. Míg sok demokrata politikus még a liberális jelzőtől is igyekszik szabadulni, nehogy szélsőbaloldali ámokfutónak bélyegezzék a másik oldalon, addig Sanders büszkén vallja magát szocialistának. Ezzel kicsit talán össze is zavarja a konzervatívokat, akik a nagyon is konvencionális liberális demokrata Barack Obamát is rendre azzal vádolják meg, hogy titokban marxista, és lábbal tiporja az igazi amerikai értékeket. Erre most kapnak célpontnak egy ízig-vérig szocialistát.


Hillary Clinton


Hallgatnak rá

Bernie Sanders azonban elsősorban nem a republikánusoknak, hanem a demokratáknak okozhat fejtörést. Politikai elemzők egy percig sem veszik komolyan a lehetőségét annak, hogy legyőzheti Hillary Clintont, viszont simán ráijeszthet. A politikában érdekeltek figyelmét nem kerülte el, hogy a kampánya első napján 1,5 millió dollárt gyűjtött össze mintegy 35 ezer adományozótól – ez egyik republikánus jelöltnek sem sikerült. Sanders támogatóinak az egyik sajátossága viszont, hogy fejenként átlagosan 50 dollárt dobtak be, vagyis a vermonti politikus tényleg nem a milliomos támogatók jelöltje.

Hillary Clinton várhatóan egymilliárd dollárt vagy annál is többet összegyűjt majd a kampányára. Bernie Sanders azt reméli, hogy neki talán 50 millió is összejöhet. Mégis, amikor a vermonti szenátor bejelentette, hogy elindul a 2016-os elnökjelöltségért zajló versenyben, az amerikai sajtó mintha fellélegzett volna: legalább akad valaki, aki valamiféle versenyre kényszeríti a biztos befutónak számító Clintont. Nyilván az egymilliárd és az ötvenmillió közötti különbség viszonylag szemléletesen leképezi kettejük esélyeit, de egyre több politikai elemző véli úgy, hogy Bernie Sanders sokkal jobban fog szerepelni, mint azt a hátrányai indokolnák.


Hallgatnak rá


A Reuters szerint Sanders kampánya azonban a várakozások felülmúlásánál is többet érhet el: megerősítheti a Demokrata Párton belül és kívül is ébredező populista mozgalmat. A legfrissebb felmérések szerint az amerikaiak 60 százaléka már egyetért a vermonti szenátorral abban, hogy a gazdasági rendszer igazságtalanul kedvez a gazdagoknak, kétharmaduk szerint pedig a gazdagok túl kevés adót fizetnek. Szintén kétharmaduk a vállalatvezetők fizetését is túlzónak találja, és négyből három amerikai már arról is meg van győződve, hogy a klímaváltozás komoly dolog. Bernie Sanders hardcore támogatói szerint végre az amerikai közbeszéd kezd felzárkózni a szenátor politikai programjához.

Hogy Bernie Sandersnek hol a helye az amerikai politikai spektrumon? A politikai programok alapján Hillary Clinton sokkal közelebb áll az olyan republikánus reménységekhez, mint Jeb Bush vagy Marco Rubio, mint Sandershez. Vermontra azonban – ahol a választópolgárok bizalmát a nyolcvanas évek óta élvezi – Sanders olyannyira rányomta a bélyegét, hogy Burlington városát, ahol polgármester volt, csak Burlingtoni Népköztársaságként kezdték el emlegetni, a támogatói pedig büszkén viselték a sanderisták címkét.



A szegénység mint politikai inspiráció

Sanders zsidó családban született New Yorkban. A szülei Lengyelországból érkeztek Amerikába, de a kis Bernie gyerekkorában inkább a nélkülözéseket látta, mint a lehetőségeket. A legnagyobb politikai inspirációt épp ez adta neki. „Mindig is kevés volt a pénzünk. Én nem könyvekből tudtam meg, hogy hogyan küszködik egy nélkülöző család. A saját szememmel láttam az igazságtalanságot. Politikusként ebből merítettem a legtöbbet.”

Az iskola jelentette számára a kitörés lehetőséget, keményen tanult, és a Chicagói Egyetemen kötött ki, ahol közelebbről megismerkedett a szocialista politika alapvetéseivel. A közösség erejéről további tapasztalatokat szerzett egy izraeli kibucban, végül Vermontban próbált meg boldogulni. Volt író, újságíró, filmrendező, de egy idő után nem tudott ellenállni a politika vonzásának. Kezdetben viszont a politikai nagyon is ellenállt a vonzerejének: Bernie Sanders 1972-ben indult először a szenátusi versenyben, természetesen szocialistaként, de az erőfeszítéseit mindössze 2,2 százalékkal díjazták a szavazók. Két évvel később sem jött össze, de amikor Vermont állam legnagyobb városának, Burlingtonnak a polgármesteri székéért indult harcba függetlenként 1980-ban, végre nyerni tudott. Igaz, mindössze 12 szavazattal, de ez is elég volt ahhoz, hogy Bernie Sanders új fejezetet kezdjen az amerikai politikában.

A szocialista imázsának az ápolása érdekében ragaszkodott ugyan az olyan gesztusokhoz is, mint a jelzésértékű látogatás a Szovjetunióba vagy Kubába, otthon viszont inkább a gyakorlatias szempontok vezérelték, aminek az eredményeként háromszor is újraválasztották – sem demokrata, sem republikánus jelöltek nem tudtak labdába rúgni mellette, de elbukott vele szemben az a jelölt is, akit mindkét nagy párt támogatott.

1990-ben megpróbálkozott a kongresszussal is, és a 20-as évek óta ő lett az első szocialista a képviselőházban. Hétszer választották újra. 2006-ban a szenátusi verseny sem jelentett akadályt számára, és ő lett az első szocialista a szenátusban. Ebben nagy segítségére volt a republikánus ellenfele, Richard Tarrant, aki Bentley-vel járt, és ezzel elég sok szavazatot dobott ki az ablakon.

Vermontban tehát vevők rá, de Sanders meg van győződve arról, hogy az üzenetének Vermonton túl is van létjogosultsága, hiszen a munkanélküliség vagy a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség minden amerikai államot érint.


Bernie Sanders

Sanders bátyja szerint testvére hitelességét mi sem bizonyítja jobban, hogy folyton kócos


Skandináv álom

Bernie Sanders egyik legerősebb aduja a hitelessége. Ennek pedig a legszembetűnőbb bizonyítéka – legalábbis a hat évvel idősebb bátyja, Larry szerint az –, hogy a politikus ősz haja ugyanolyan rakoncátlanul lobog, mint akkor, amikor még nem volt a hatalom közelében. Larry Sanders szerint ugyanis törvényszerű, hogy a politikusok elkezdenek jobban törődni a kinézetükkel, és több figyelmet fordítanak a frizurájukra is, amint hatalomhoz és befolyáshoz jutnak. „De Bernard nem változott sem kívülről, sem belülről.”

Bernie Sanders üzenete évtizedek óta ugyanaz. A bankok korruptak, a középosztály bajban van, az államnak munkahelyeket kell létrehoznia, és természetesen az alapvetés: a milliárdosok megvették maguknak mind a két nagy politikai pártot, és így csúfot űznek az amerikai demokráciából.

A vermonti szenátor szemében a skandináv jóléti rendszer maga a földi mennyország, és kitartóan állítja, hogy sokkal több amerikai osztozik a társadalmi szolidaritást hirdető nézeteiben, mint azt a szocialista jelzővel szembeni ellenérzések indokolnák. Néhány éve szinte ódát zengett Dániáról a Huffington Postnak írt cikkében, amelyben olyan információkkal sokkolta az amerikaiakat, mint hogy a dánok ingyenes és magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesülnek, hogy a dán minimálbér kétszerese az amerikaiénak, és hogy egy munka nélkül maradó dánnak a biztosítása a fizetése 90 százalékát fedezi két évig. A republikánusok Bernie Sanders szocialista programjával szembeni érvei általában kimerülnek abban, hogy Amerikából Skandináviát akar csinálni, de erre ő azt mondja: „Így van, így van. És mi ebben a rossz? Mi a rossz abban, ha az embereknek nagyobb a fizetésük, és a társadalomban kisebbek a vagyoni különbségek?” Erre a kérdésre feltehetően Hillary Clintonnak is találnia kell valamiféle választ a kampányában.