Lasszóval fogják a mérnököket

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

Vért izzadnak, hogy mérnököket találjanak a 146 milliárd forintból létesülő gyöngyöshalászi gumigyárba. Hűség- és fejpénzt is ajánlanak.


A klasszikus álláshirdetéseket rég elfelejtettük, most már inkább lasszóval fogjuk vagy horgászbottal pecázgatjuk ki az embereket, s pávatáncot járunk, hogy ide tudjuk csábítani őket – ezt mondta az egyik olyan fejvadász cég munkatársa, amelyet az Apollo Tyres bízott meg munkaerő-toborzással – a Népszabadság cikke szerint.

Az indiai cég gyöngyöshalászi üzemében, ahol a tervek szerint évente 5,5 millió gumiabroncsot készítenek majd, a jövő év első hónapjában indulhat be a termelés. A beruházás értéke 146 milliárd forint, s annak révén ezer új munkahely jöhet létre.

A fejvadász a módszereikről elárulta: olyan közösségi oldalon keresnek, ahol végzettségük szerint szerepelnek a résztvevők. „Beütöm a pozíciót, a végzettséget és a térséget, és a gép kidob tucatnyi nevet. Mindannyiuknak írok egy levelet, és megkérdezem, nem érdekelné-e őket egy másik állás.”

Ha a fejvadász a környéken nem talál elég embert, akkor arrébb megy egy vagy akár néhány megyével. Kézenfekvő megoldás lenne Salgótarján, ám az ottani mérnökök és szakképzett technikusok zöme már rég Hatvanban, a Bosch üzemében dolgozik, ezért van bajban a nógrádi megyeszékhely, amikor ipari befektetőt próbálna a településre hozni. Maradnak a borsodi városok, onnan azonban jellemzően már évekkel ezelőtt elindultak a mérnökök Nyugatra vagy az ország nyugati felébe.