Lassan mindenki sört főz a cseheknél

Fotó: MTI / Matthias Schrader

-

Egyre több a minisörgyár Csehországban, számuk 56-tal nőtt 2015 eleje óta, és elérte a 302-őt - közölte Jan Surán, a minisörgyárak cseh-morva szövetségének elnöke csütörtökön Brünnben, a Salima nemzetközi élelmiszer-ipari kiállításon.


A hatályos cseh szabályozás szerint az a sörgyár számít minisörgyárnak, amely maximum 10 ezer hektoliter sört főz évente. Eddig a határig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.

A minisörgyárak sörei iránt egyre nagyobb a kereslet. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg tíz százalék palackozva kel el. Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés 1,7 százalékát.

A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása ezer hektoliter körül mozog, ami általában egy-két vendéglő keresletét elégíti ki. Az utóbbi időben azonban nő a nagyobb minisörgyárak száma, amelyek több vendéglőt látnak el termékeikkel.

A minisörgyárak termékei iránti érdeklődés növekedésének az sem akadálya, hogy ezek átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei.

Jan Surán megemlítette azt is, hogy a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van Csehországban, hiszen a múltban szinte minden faluban, városban volt egy ilyen cég. Megjegyezte, hogy egyetlen ilyen vállalkozás se jutott csődbe.