Lassan már táncol Törő a két agyműtét után

Fotó: MTI / Németh Ferenc

-

Egyre jobban van Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott legendája, aki a budafoki szanatóriumban gyógyul.


„A körülményekhez képest jól vagyok. Sokat fekszem, de azért sétálgatok is a folyosókon. Jó, hogy már nem vagyok egyedül, itt van egy egykori dózsás csapattársam is. Beszélgetünk egymással, olvasgatunk, és nézzük tévén a meccseket” – mondta a Blikknek a 60 éves korábbi focista, arra utalva, hogy néhány hete szobatársak lettek Schumann Péterrel, akinek érszűkület miatt mindkét lábát amputálni kellett.


Az UTE Baráti Kör közbenjárására Szász György szobrászművész segítségével a lábnyomát is megörökítették, ez a Bene Ferenc Általános Iskola falára kerül majd. „Szurkoltunk a válogatottnak a norvégok elleni meccsen.


Tudtam, hogy kijut a csapat az Eb-re, a tavalyi vébén a németek győzelmét is megjósoltam, értek hozzá.

Láttam Priskin gólját is, szerintem semmi különös nem volt benne” – viccelődött Törőcsik.

„Sokkal jobban van Andris, amióta itt kezelik, hiszen folyamatosan kontrollálni tudják az orvosok a gyógyszeradagját – árulta el Törőcsik Éva, Törő nővére. – Ahhoz képest, hogy a tavaly már­ciusi második agyműtétje után sokan lemondtak róla, és azt sem hitték, hogy életben marad, fantasztikus, mennyit javult az állapota. Most felszedett legalább tíz kilót. Már oda is kell figyelnie a nővéreknek, mert mindig csokoládét enne, annyira szereti. Bízom benne, hogy folytatódik a gyógyulása.”