Lakatos megszerezte második ezüstérmét a kajak-kenu Eb-n

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Tamás

-

Szombaton ötszáz méteren, párosban lett második a kenus, vasárnap kétszázon, egyéniben szerzett ezüstöt a csehországi Racicében rendezett kajak-kenu Európa-bajnokságon.


Vasárnap délelőtt nem szerzett érmet a magyar kontingens az Eb-n, délután pedig a 200 méteres döntőket rendezték meg Racicében. Két magyar versenyzőért szoríthattunk: a Balaska Márk–Birkás Balázs kajakos duónak és a szombat délelőtt Takács Kincsővel 500 méteren ezüstérmes kenus Lakatos Zsanettnek drukkolhattunk.


Az első finálét női kajak egyesben rendezték – itt tehát nem indult magyar –, francia győzelem született. Férfi kenu egyessel folytatódott a program, itt a hazaiak kedvence, a cseh Fuksa vasárnapi második aranyára hajtott, végül be kellett érje a negyedik hellyel, német győzelem született.

Férfi kajak egyesben svéd–szerb csatát vártak, elsőre azt jelezte a gép, hogy nem volt különbség kettejük ideje között. Marko Dragosavljevic örült, végül kiderült: a svéd Menning 128 ezreddel maradt el tőle. Ezt követően Lakatos Zsanett következett a női kenu egyes döntőjében – ő rendelkezett ezt megelőzően az egyetlen éremmel (Takács Kincsővel közösen) a magyar csapatból.

Lakatos nem rajtolt rosszul, de visszaesett. A végét megnyomta, nagy hajrával berúgta magát a második helyre, így bolgár ellenfele mögött ezüstérmet szerzett a kajak-kenu Eb-n. Az orosz Irina Andrejevát 1,2 tizeddel tudta legyőzni.

A női kajak párosok versenyében nem drukkolhattunk magyaroknak, nagyon sima fehérorosz győzelem született. Nem sokkal később a férfi kenu páros versenyt rendezték meg Racicében 200 méteren, az orosz duó simán nyert Európa-bajnoki címet. Ezt követően már csak egy szám volt hátra a legrövidebb távon: a Balaska–Birkás-duó részvételével rendezett férfi kajak párosok versenye.

A kilences pályán versenyző magyarok jól rajtoltak, de az orosz–szerb–német trióval nem lehetett versenyezni, végül a szerbek nyertek. Balaska és Birkás a kilencedik helyen végzett az utolsó racicei döntőben, azaz a lényegében U23-asokkal az Eb-re érkezett magyar válogatott két ezüstérmet szerzett a versenyen.

A továbbiakban női kajak egyes, férfi kajak egyes és férfi kenu egyes számokban, ötezer méteren rendeztek viadalokat Racicében. Itt női kajak egyesben Medveczky Erika kilencedik lett, férfi kenu egyesben Kövér Márton hatodikként, férfi kajak egyesben Csontos Csaba pedig nyolcadikként ért célba.