Lakatolással indul a POSZT

Forrás: MTI/MTVA / Sóki Tamás

-

A tavalyi botrányok után új struktúrával, több mint 150 programmal kezdődik csütörtökön a 16. Pécsi Országos Színházi Találkozó.


A versenyprogramban 16 előadás szerepel, amelyeket Kiss B. Atilla operaénekes és Sólyom András filmrendező válogatott.

A versenyprogrammal párhuzamosan először rendezik meg A POSZT bemutatja elnevezésű sorozatot, ennek keretében 9 produkciót láthat a közönség a Kodály Központban. A korábbi off-programsorozatból kialakított POSZT Fesztivál több mint 100 programmal várja a közönséget a Zsolnay Kulturális Negyedben. A részletes programot a fesztivál honlapján találhatja meg.

A megnyitó előtt a versenyprogramba beválogatott társulatok képviselői lakatot helyeznek el a város ismert látványosságát jelentő lakatfalon. A fesztivált Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitja meg, köszöntőt mond Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Piros Ildikó, a POSZT idei díszvendége.

Az idei év azért is lesz érdekes, mert tavaly elsősorban a színházi világ megosztottságáról és a botrányokról szólt a POSZT. A zsűri összeállítása körüli balhé miatt számos színikritikus is bojkottálta a fesztivált, valamint az Örkény Színház és két alternatív társulat is kilépett a versenyprogramból.