Lagzi Lajcsi hamarosan vallomást tesz a rendőröknek

Fotó: facebook

-

Ügyvédje szerint napokon belül elkezdődhet a kihallgatás, most még készül a részletes vallomástételre.


A Blikknek Berényi András ügyvéd azt is elmondta, Lajcsit nem viselik meg a bv-körülmények, elégedett a bánásmóddal, illetve az ellátással. Bár a lap egy bv-s informátortól úgy tudja, Galambos Lajost spártai körülmények között tartják, egy héten csak egyszer zuhanyozhat, hajnal 6-kor ébresztő van, este 10-kor pedig takarodó. Háromszor kap enni.


Egy kétszemélyes zárkában helyezték el, melyet egy erőszakos bűncselekmény miatt lecsukott férfivel oszt meg.

A rendőrök szerint Lajcsi lopta az áramot, a gázt és a vizet, 30 milliós kárt okozott ezzel.