L. Simon nem helyettesítheti többé Lázár Jánost

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-


L. Simon László helyett október elsejétől Csepreghy Nándor lesz Lázár János miniszterelnökségi miniszter helyettese. Ezt szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár jelentette be. L. Simon a tárca államtitkára marad, Csepreghyt helyettes államtitkárból államtitkárrá léptetik elő.

Lázár a sajtótájékoztatón elismerően beszélt L. Simonról. A politikust a barátjának nevezte, azt mondta, számít a munkájára, sőt további feladatokat akar rábízni. Ezek között említette a civil szervezetekkel való kapcsolattartást.

Bár Lázár ezúttal nem bírálta az államtitkárt, a bejelentés mindenképpen kellemetlen L. Simon számára. A bejelentett lefokozás valószínűleg összefügg a politikus korábbi zűrös ügyeivel. Ezek miatt olyan pletykákat is lehetett korábban hallani, hogy L. Simon távozhat a posztjáról.

L. Simon Lászlóról még július végén derült ki, hogy a politikus nevét viselő, Agárdon működő borászat nem csupán palackozott borokat, hanem sárgabarackmagot is forgalmazott. A borászat erről a termékről azt állította, hogy rákellenes és méregtelenítő hatású, ám ez a hatás nem bizonyítható, a túlzott fogyasztás ráadásul rosszullétet is okozhat.

Amikor az RTL Klub Híradója az ügyről faggatta, L. Simon azt mondta: nincs köze a céghez, a társaság a feleségéé. A céges adatbázisok szerint a politikus többségi tulajdonos a borászatot és a mellette található panziót működtető Simon és Simon Kft.-ben. Idei vagyonnyilatkozatában az olvasható, hogy 57,77 százalékos részesedése van a társaságban.

A Simon és Simon Kft. nem először bukkan fel a hírekben. A Blikk korábban arról írt, hogy a vállalkozás néhány év alatt összesen 63 millió forintos állami támogatást kapott, a politikus érdekeltségei – a borászat és a panzió – közötti hét kilométeres mellékutat pedig 800 millió forintból újítják fel.

A barackmagos ügy miatt Lázár augusztusban a Miniszterelnökség vezetőit arra szólította fel, szabaduljanak meg gazdasági érdekeltségeiktől. L. Simon be is jelentette, megválik a cégtől.

Giró-Szász András kommunikációs államtitkár szintén megvált szállodai érdekeltségétől. Mivel a kormányzati kommunikáció Lázártól a Rogán Antal vezette tárcához kerül, nem tudni, Giró-Szász a posztján marad-e.

Lázár arra hivatkozva jelentette be L. Simon lefokozását, hogy a kormányfő minden miniszterrel elbeszélget a saját portfóliójáról. Orbán és Lázár a nyáron többször is beszélt arról, hogy ezek a beszélgetések szeptember 15-ig megtörténnek, így eldől, milyen posztokon várhatók cserék. A menekültválság miatt ezt a határidőt október elejéig tolták ki.

Ennek ellenére az elmúlt hetekben több kormányzati poszton is voltak változások. Hende Csaba honvédelmi miniszter a kerítésépítés lassúságába bukott bele. Utóda Simicskó István lett. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár pedig lemondott, az utódát még nem találták meg. Úgy tudjuk, Orbán és Balog Zoltán megbeszélésén három jelölt neve hangzott el.