L. Simon bejelentette, hogy felújítják a panziója előtt vezető közutat

Fotó: MTI/MTVA / Koszticsák Szilárd

-

A Velencei-tónál uniós pénzből felújítanak két mellékutat, ezt a helyi lapban írta meg L. Simon László államtitkár. Az egyik út épp az ő vállalkozásaihoz vezet.


L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára a feol.hu-n írt egy cikket csütörtökön. „Előre kell néznünk: mire van szükségünk, mit tudunk az Orbán Viktor vezette kormány segítségével megvalósítani az előttünk álló években”, írta, majd több beruházást is bejelentett. Megemlítette azt is, hogy – mint fogalmazott –


javítanunk kell a tókörnyék közúti megközelítésén, a Mezőföld középső részeivel való összeköttetésén, a 62-es és az M6-os felé irányuló utak állapotán. Ezért felújítjuk az Agárd és Zichyújfalu, valamint a Velence és Pusztaszabolcs közötti utat.

A 444 vette észre, hogy a zichyújfalui, azaz a 6212-es útról lehet megközelíteni a Simon Panziót és az L. Simon Borászatot, mindkettő az államtitkár családi vállalkozása.




A feol.hu egy másik cikkéből pedig az is kiderül, az Agárd és Zichyújfalu közötti út nagyon rossz állapotban van, ezért uniós forrásokból újítják fel a 6 méter széles és 7,3 kilométer hosszú szakaszt, írja a 444. Ebben a feol-cikkben is megszólalt L. Simon László államtitkár:


a Velencei-tó környékének és a 62-es főútnak, valamint az M6-osnak a jó minőségű úton történő összekötése a tókörnyék gazdaságainak is különösen fontos.