Kurdul szólalt meg, pedig egyszer már 10 évet ült ezért

-

Leyla Zana a török országgyűlésben tett épp esküt. Vagy nem.


Kurd nyelven tette le parlamenti esküjét Leyla Zana a török országgyűlésben. A korábban Nobel-békedíjra jelölt nő 1991-ben már megtette ugyanezt, akkor tíz évre börtönben zárták, mondván, kapcsolatot tart fent a Kurd Munkáspárt fegyvereseivel.

A képviselőnő irodáján azzal magyarázták a gesztust, hogy Zana így akarta felhívni a figyelmet a kiújuló török–kurd konfliktusra, amelyben már így is százak haltak meg.

Deniz Baykal, a török parlament ideiglenes elnöke ugyanakkor felháborodott, és azt mondta, szerinte ez az eskü így nem is érvényes.

A kurd kisebbség szerint pedig a parlamenti választás nem volt érvényes – így a Reuters –, mert a szavazás alatt folyamatosak voltak az összecsapások a török biztonságiak és a kurdok között.