Kurd segítségben bízik Irak

-

Az iraki hadseregnek szüksége lesz a kurd harcosok segítségére az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kezén lévő legnagyobb város, Moszul felszabadításához - jelentette ki Hosjar Zebari iraki miniszterelnök-helyettes egy interjúban, mikor a kormányerők visszafoglalták Ramádi nagy részét.


Az iraki kormány a Ramáditól 400 kilométerrel északra elterülő Moszult jelölte ki a következő visszafoglalandó városként. "Moszul esetében alapos tervezés, előkészületek és minden főszereplő részéről elkötelezettség szükségesek. A pesmergák (kurd harcosok) jelentős haderő, nélkülük nem lehet bevenni Moszult, és az érte folyó harc így is nagyon nehéz lesz" - mondta Zebari a Reuters hírügynökségnek hétfő este adott, és kedden megjelent interjúban.


A főleg szunniták lakta Moszulnak, Ninive tartomány székhelyének kétmillió lakosa volt, mielőtt tavaly júniusban elfoglalta az Iszlám Állam.

Az iraki miniszter hozzátette, hogy a Moszul elleni támadás idején a város környékének biztosításához valószínűleg be kell majd vonni a helyi szunnita erőket és esetleg a Népi Mozgósítás nevű szervezetet is, amely az Irán támogatta síita milíciák laza koalíciója. Ha sikerül felszabadítani Moszult, az az Iszlám Állam által az iraki és szíriai szunnita területeken kikiáltott kalifátus végét fogja jelenteni - jelentette ki.

A Népi Mozgósítást kizárták a Ramádi elleni ostromból, hogy ne kerüljön összeütközésbe a város szunnita lakosságával.

Haider al-Abádi iraki kormányfő szintén hétfő este az állami televízióban kijelentette, hogy 2016 az Iszlám Állam felett aratott végső győzelem éve lesz Irakban.