Különleges bíróság vizsgálja ki Hágában a koszovói háborús bűnöket

-


Különleges törvényszéket hoznak létre Hágában azoknak a feltételezett háborús bűnöknek a kivizsgálására, amelyeket a Koszovó Szerbiától való elszakadásához vezető konfliktusban a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) tagjai követtek el etnikai kisebbségek és politikai ellenfeleik ellen – közölte pénteken a holland kormány.

A bíróság a koszovói jog alapján vizsgálja ki az 1999 és 2000 közötti időszakban történteket.

A közleményben az szerepel, hogy az UCK-tagok ellen tanúskodók fenyegetve érezhetnék magukat, ha a pereket nem külföldön folytatnák le. Koszovóban sokan szabadságharcosoknak tartják a szervezet tagjait.

Az UCK tettei máig vitatottak. Egyebek mellett azzal is meggyanúsították a csoportot, hogy szervkereskedelmi hálózatot hozott létre, s ennek keretében szerbeket és albánokat csonkított és gyilkolt meg.