Kulcsár Katalin szerepel a női foci-vb játékvezetői keretében

Fotó: MTI Zrt. Fotószerkesztőség / Kollányi Péter

-


"Játékvezetői pályafutásom csúcspontja a világbajnoki jelölés, hiszen a női labdarúgás legnagyobb tornájáról van szó. Hatalmas szakmai kihívást jelent, hogy ott lehetek a kanadai vb-n. Úgy gondolom, ezért érdemes volt tizenöt éve elkezdenem a játékvezetést, megérte a sok munka és edzés. Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarországot képviselhetem egy világeseményen" - mondta el a magyar szövetség honlapján Kulcsár Katalin.

Kulcsár 2013-ban az Európa-bajnokságon is szerepet kapott, tavaly két ifjúsági világbajnokságon bizonyíthatott, nemrég pedig a Frankfurt-Bröndby Bajnokok Ligája-elődöntőt vezette.

Összesen 29 játékvezető és 44 asszisztens tagja a vb-keretnek, Európából kilenc bíró kapott meghívást a június 6-án kezdődő tornára. Kulcsárnak - saját bevallása szerint - nem teljes az öröme, mert egyik asszisztens kollégája sem lehet majd vele, pedig úgy véli, szakmailag biztosan megállnák a helyüket.

„A világbajnokságon - ahogy a korábbi tornákon is - nemzetközi játékvezetői csapatok kapnak lehetőséget, így nem lesz szokatlan, ha egy mérkőzésen akár négy különböző országból érkező kolléga alkot majd egy csapatot" - mondta Kulcsár.