„Kucsera hülye, és veszélyt jelentett a társaira”

Fotó: MTI / Németh György

-

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint Kucsera Gábor veszélyt jelentett a többi magyar kajak-kenusra is. Edzőjét, Fábiánné Rozsnyói Katalint már nem érdekli a kajakos.


A 32 éves világbajnok versenyzőről szerdán derült ki, hogy kokainozott, el is ismerte, hogy kábítószert fogyasztott, azt mondta, hogy csak lazítani akart. Tiszeker szerint jobb, hogy egy hazai versenyen, a szolnoki válogatón bukott meg.

„Nemzetközi versenyen, például ha csapatban evez, mindenkitől elveszik az eredményét. Nem beszélve arról, hogy a botrány a szövetségre is kihathatott volna” – mondta Ripost.hu-nak Tiszeker.

Ha Kucsera hivatalosan is elismeri, hogy kábítószert fogyasztott, akkor nincs szükség a B próbára, és többéves eltiltásra számíthat, ami a pályafutása végét jelentheti. Ráadásul a rendőrség hivatalból kábítószerrel való visszaélés miatt eljárást indít ellene.


Úgy tűnt, Fábiánnénál Kucsera összeszedte magát


A Vasasnál Fábiánné Rozsnyói Katalin fogadta magához idén februárban Kucserát, de már akkor is azt nyilatkozta, hogy el kell felejtenie minden, a múltjával kapcsolatos, nem versenyzőhöz méltó magatartást, csak akkor tud vele együtt dolgozni. Kerestük a mesteredzőt, ám a sportágon belül csak Kati néniként ismert szakember érthetően nem akart nyilatkozni, azt mondta, minden másról szívesen beszél, de Kucseráról nem. Úgy tudjuk, a magyar szövetség vezetői is erre kérték őt. A Blikknek azonban egy mondatot mondott: „Nem érdekel Kucsera Gábor. Csalódott vagyok és kész. Ha valaki hülye, akkor hülye.”