Krkic szerb válogatott lehet

Fotó: Getty Images / Jasper Juinen

-

Sajtóhírek szerint Bojan Krkic, a Stoke City spanyol futballistája szeretne a szerb válogatott színeiben játszani, ehhez azonban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) külön engedélyére van szükség.


A 26 éves Krkic édesapja szerb, míg édesanyja spanyol. A focista fiatalon az FC Barcelonában nevelkedett, majd a katalán klub történetének legfiatalabb játékosaként debütált a felnőtt csapatban. Óriási jövőt jósoltak neki, a korosztályos válogatottak után pedig nem is volt meglepő, hogy a szerbekkel szemben a spanyolokat választotta, s 2008-ban 18 évesen és 13 naposan be is mutatkozott Vicente Del Bosque együttesében.


Pályafutása azonban megakadt, nem tudott igazán kitörni, a Barcelonában nem tudott magának állandó helyet kiharcolni, így 2011-ben távozott a klubtól. Megjárta az AS Roma és az Ajax Amsterdam csapatait, 2014 óta pedig a Stoke Cityt erősíti.

Mivel már szerepelt a spanyol válogatottban – a 2008-as debütáláskor –, a FIFA szabályai szerint más ország színeiben nem léphet pályára. A dailymail.com beszámolója alapján a Szerb Labdarúgó-szövetség most levélben fordult a szervezethez, hogy hozzájáruljon Krkic országváltásához.