Kritizálta a kórházat és a vezetését, etikai eljárás indulhat ellene

-

Az egri kórház főigazgatója nyilatkozatai miatt etikai eljárást kezdeményezett az orvosi kamara megyei elnöke ellen. Pócs Alfréd többek között a kórházban tapasztalható gondokról beszélt, és arról, hogy nem kapott választ erről szóló levelére sem a kórháztól, sem a minisztériumtól, sem a helyi politikusoktól, írja a heol.hu.


Dr. Pócs Alfréd, a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke szombaton, egy sajtótájékoztatón számolt be a többi között arról, hogy már második hónapja nem működik az egri kórház sterilizálója, a műszereket Gyöngyösre kell vinni, ezért műtétek maradnak el.

Pócs úgy tudja, hónapok óta akadozik több kórházi osztály melegvíz-ellátása is, nem működnek a régi diagnosztikai eszközök, miközben az új CT még dobozokban van. Ezen kívül orvoshiány van a kórházban, mondta. Amúgy nem kapott választ sem a Markhot Ferenc Kórháztól, sem az Emberi Erőforrások Minisztériumától, sem a helyi politikusoktól, akiket az egri kórházért aggódó levelével megkeresett.

Tóth Ildikó főigazgató korábban arról tájékoztatta a heol.hu-t, hogy a kórház valamennyi osztálya teljesíti a működéshez szükséges minimumfeltételeket. Szerinte Pócs Alfréd nem írt levelet és nem jelzett problémákat, egyébként pedig etikai eljárás lefolytatását kezdeményezte ellene a nyilatkozatai miatt.

Az egri kórházban októberben egyszerre hat radiológus mondott fel, egy évvel korábban pedig ugyanennyien távoztak a rossz munkakörülményekre hivatkozva a sürgősségi osztályról. A heol.hu-nak akkor annyit sikerült megtudnia, hogy feltehetően azért mentek el az orvosok, mert a kórházban "rossz a hangulat, rosszak a körülmények, a működő megyei kórházak közül a legrosszabb gépekkel az egri rendelkezik."