Közös vezetése lehet a MÁV-nak és a Volánnak

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor

-

Az összeolvasztásukra azonban nincs szükség, mondta Vitézy Dávid, a közösségi közlekedési koncepciót kidolgozó miniszteri biztos.


Vitézy a Magyar Időknek adott interjújában azt mondta, úgy látja, jelenleg az állami szereplők közpénzből egymással versenyző szolgáltatásokat tartanak fenn, ami nem hatékony. Úgy fogalmazott, „teljesen jogos az elvárás, hogy ezek a rendszerek működjenek együtt, mind a járatok kiosztását, mind a menetrendet, mind a jegyvásárlást tekintve”, mint ahogyan ma Budapesten minden utasnak természetes, hogy ugyanazzal a bérlettel utazik a metrón, a buszon és a villamoson és az is természetes, hogy egy helyen keresik ezek menetrendjeit, azok kiszolgálják az átszállókat is, csatlakozásokat biztosítanak.


A lapban Vitézy Dávid beszámolt arról is, hogy ezért a kormány asztalára helyezett döntés-előkészítő munkája a két nagy közlekedési rendszert megrendelőként közösen irányító szervezet létrehozását javasolja, amelynek célja az utasok számára egységes menetrend-, tarifa- és utastájékoztatási rendszer létrehozása.

Megkerülhetetlennek látszik, hogy a nagy szolgáltatók feletti szinten kell létrehozni – akár a meglévő, de valós hatáskör nélküli háttérintézmények bázisán – egy megrendelő szervezetet, amely szakmailag kompetens, rálátása van a forgalomszervezési részletekre is, és amely felépíti a teljes tarifa, menetrendi és utastájékoztatási, jegyvásárlási közösséget a MÁV, a Volán és akár a helyi közlekedési rendszerek között – fejtette ki a lapnak Vitézy Dávid.