Közös jelölteket, ellenzéki előválasztásokat akar a PM

Forrás: VS.hu

-

Október 24-től kezdjék meg előkészíteni a 2018-as választások közös demokratikus jelöltjeinek kiválasztását. Ezt kezdeményezte Szabó Tímea, a PM társelnöke Parlament előtt, az erőszakmentességért tartott vasárnap délutáni tüntetésen.


Néhány száz ember jelent meg a Kossuth téren a Párbeszéd Magyarországért gyűlésén, amelyen az erőszakmentesség világnapját ünnepelték, Mahatma Ganhdi indai politikus október 2-i születési évfordulóján.


A rendezvényen Szabó Tímea, a PM társelnöke a békét sürgette, hogy megszűnjön a kiszolgáltatottság, mert csak az erőszakmentes élet adhat boldogságot, jólétet.

Idézte Gandhit, aki azt mondta, csak gyáva emberek képesek büntetéssel elérni céljaikat. Az ellenzéki politikus szerint Magyarországot ma a gyávák szétrombolják, de egyik félelemre épített hatalom se maradandó:


„Meg fog bukni Orbán Viktor és embertelen, szívtelen kormánya”

– jelentette ki. Hozzátette, a délutáni szavazateredmények alapján Orbán Viktor 11 milliárd forintba került gyűlöletpolitikája megbukott. Október 2-án ezt kell ünnepleni. Ami pedig a feladat: a hatalomból eltávolítani a gyávákat.

Hogy ezt ki fogja megtenni, arra egy megoldást ajánlott, a közös képviselőjelöltek állítását 2018-ban. Minden választókörzetben csak egy demokratikus ellenzéki jelölt indulhat a kormánypártiakkal szemben, csak ekkor lesz esély leváltani a hatalmat. Ezért az október 2-i népszavazás nem a szavazásról szól, hanem a másnapról és a következő hónapokról. Október 24-én az ellenzéki pártoknak el kell kezdeni az előválasztások előkészítését – nyomatékosította. Szabó fontosnak tartja, hogy a közös jelöltekről ne a pártvezetők egyezkedjenek, hanem minden érintett. „Döntsetek ti, ne néhány pártelnök!” – fogalmazott.

Szabó a tétet is hangsúlyozta: ha 2018-as választásokon nem sikerül elzavarni a gyávák hatalmát, akkor évtizedekre reményvesztett hely lesz Magyarország.


Hiller István (MSZP), Karácsony Gergely kávéval, (PM), Molnár Gyula (MSZP), Szabó Tímea (PM)


Meddig tűrjük még?

A gyűlésen felszólalt ifjabb Bibó István, aki édesapjától idézett több, 1956-ban az erőszak természetéről írott gondolatot.


Szót kapott Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok korábbi országgyűlési biztosa, aki az egymás ellen fordított társadalmi csoportokról beszélt: „Meddig tűrjük, hogy a belföldinek gyűlölni kell a külföldit, gazdagnak a szegényt, idősnek a fiatalt, az országban vicsorogva keressenek egymásban ellenséget az emberek?”

Pap Réka Kinga civil aktivista, újságíró dalokat énekelt, köztük a Republik zenekar Repül a bálna című örökzöldjét. Megjegyezte, szívesen lenne köztársasági elnök, azzal ugyanis megoldódna lakásproblémája: „Kecó kellene.”

Karácsony Gergely, a PM társelnöke a szavazási aktivitás addigi eredményeit úgy értékelte, Orbán Viktor saját csapdájába sétált, az emberek átláttak a szitán. Tamási Áront idézte: aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.

Az erőszakmentességért tartott gyűlés azzal ért véget, hogy Szabó Tímea kérésére az eleredő esőben maradók szívecskét formáltak kezeikkel.