Közleményben alázta Tarlós az ellenzéki képviselőnőt

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A főpolgármester szerint Gy. Németh Erzsébet nyilatkozata „egyenesen a mély sötétség".


Tarlós István azután fogott tollat, hogy a hétvégén a Demokratikus Koalíció képviselője, Gy. Németh Erzsébet azt mondta: a főpolgármester alkalmatlansága vezetett ahhoz, hogy a kormány rátette a kezét a budapesti fejlesztésekre is. A városvezető közleménye szó szerint a következő közleményt adta ki.


Eddig sem feltételeztem, hogy Gy. Németh Erzsébetet egyszer az Akadémia tiszteletbeli tagjaként köszönthetem, de amit az M3-as metró- és a csillaghegyi árvízvédelmi törvényről nyilatkozott, az egyenesen a mély sötétség.

Túl azon, hogy a törvény tartalma nem az, amit Gy. Német halandzsál (sic! - a szerk.), de az előterjesztést magam kértem. A szövegezését Gulyás Gergely a Fővárosi Önkormányzat munkatársaival közösen készítette.

Maga a törvény csupán az engedélyezési eljárások egyszerűsítését célozza, és szó sincs arról, hogy a projektek felügyeletét az állam venné át.

Gy. Németh Erzsébet szerint a kormányzat is megelégelte Tarlós „tehetetlenségét”, ezért a Fidesz a közelmúltban törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, hogy a gátépítést és a 3-as metró felújítását kivegyék a főváros kezéből, és kiemelt nemzetgazdasági beruházássá nyilvánítsák.