Közgazdászok mondanak ellent Orbán bevándorlásellenes retorikájának

Fotó: MTI/MTVA / Krizsán Csaba

-

A szakemberek szerint néhány évtizeden belül a nyugdíjak kerülnek veszélybe, ha Magyarország nem ösztönzi a bevándorlást.


2050-re a teljes hazai lakosság várhatóan 5,5 százalékkal, a munkaképes korú lakosság pedig 19 százalékkal fog csökkenni. Ez a nyugdíjak jelentős csökkenéséhez és az egy főre jutó államadósság növekedéséhez vezethet - állapítják meg a Defacto bloggerei, Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Kőszegi Botond, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.


A legnagyobb problémának azt tartják, hogy a folyamat új fordulatot vesz a következő években. Bár hazánk lakossága az elmúlt három évtizedben fokozatosan csökkent, az aktív korúak száma ez idő alatt még viszonylag stabil maradt. A következő néhány évtizedben azonban már mindkét csoportban csökkenésre számíthatunk.

Ebből nemcsak az következik, hogy nem lesz, aki a nyugdíjasokat eltartsa. A közgazdászok számításai szerint az egy eltartottra jutó összeg drasztikusan, 35 százalékkal csökken. Probléma lesz az is, hogy unokáinknak fejenként nagyobb összeget kell az államadósság törlesztésére fordítaniuk.

A bloggerek több szempontból is vizsgálták, hogy ezeken a tendenciákon miként lehetne változtatni. Azt tapasztalták, hogy a születések számára és a várható élettartamra vonatkozó feltevések változtatása a vizsgált időtávon alig van hatással a népesség alakulására.

Egy másik lehetőség a népesedési probléma közvetlen kezelése. Gazdasági ösztönzőkkel a születések száma csak kismértékben növelhető, és a hatása is csak hosszú távon jelentkezik. Ezért rövid távon a gazdasági következményeket leginkább a bevándorlás ösztönzésével (mint például a kettős állampolgárság bevezetése) lehet orvosolni - állapították meg a kutatók.

Bár a kettős állampolgárság nem az úgynevezett gazdasági bevándorlás kezelésének része, de a közgazdászok általánosságban írtak a bevándorlás ösztönzéséről. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor éppen ezzel ellenkező véleményt fogalmazott meg, először januárban.


A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont.”

A kormány a múlt héten tizenkét kérdést tett fel a bevándorláshoz, megélhetési bevándorláshoz, illetve részben a terrorizmushoz kapcsolódó konzultációban, amelyre július 1-jéig várják minden tizennyolcadik életévét betöltött állampolgár válaszát. Ezzel a kabinet gyakorlatilag felhatalmazást akar kapni arra, hogy az Európai Unió általa megengedőbbnek tartott bevándorlási politikájával szemben szigorúbb szabályokat léptessen életbe.