Kövér szerint Orbánból több kéne

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

-

A házelnök a Veszprém Megyei Naplónak azt mondta, ha más pártokban is lenne legalább egy-egy Orbán Viktorhoz hasonló képességű ember, akkor az ország az elmúlt 25 évben előbbre jutott volna.


A veszprémi lapnak adott interjújában Kövér László a rendszerváltás hiányosságairól is beszélt, mondván, nem sikerült az elmúlt húsz évben az oktatási rendszer problémáit úgy kezelni, hogy versenyképes tudáshoz jussanak a fiatalok. Szerinte a privatizációt sem sikerült úgy megoldani, hogy az államosított vagyont oly módon osszák szét, hogy az a legkevésbé legyen igazságtalan, egyúttal hozzájuttassa az elindulás lehetőségéhez azokat az embereket, akik addig érdemtelenül el voltak zárva ettől.


A házelnök úgy folytatta, nem sikerült orvosolni azt a társadalmi problémát, amely a vállalkozások tőkeszegénységét okozza, illetve nem sikerült megoldani a legszegényebbek helyzetét sem, még ha a minimálbér-emeléssel, a közmunkaprogrammal, az ingyenes gyermekétkeztetéssel és a családok támogatásával a mostani kormány sokat tett is az ügy érdekében.


Összességében nagy, rendszerszintű átalakításokat már nem kell, sőt, már nem is lehet tenni.

Kövér sajnálatosnak nevezte, hogy a fiatalabb generációkat nem sikerült olyan mértékben érdeklődővé tenni a saját sorsuk iránt, hogy hajlandók lennének közéleti szerepet vállalni, adott esetben párttagságot vagy képviselőséget. Ezek után kitért arra, hogy a Jobbik a felmérések szerint nagymértékben előretört a fiatalabb korosztályban a Fidesz rovására.

Ezt – mint mondta – látszólagos és rövid távú jelenségnek tartja, annak következményének, hogy a Jobbik még nem volt kormányon, és ebből fakadóan a fiatal generációk számára tud radikálisan, tetszetősen fogalmazni. Ám azok a fiatalok, akik ma a Jobbikot választják, idősebbek is lesznek, és akkor már nem biztos, hogy arra a pártra fognak szavazni, amelyik tetszetős tőmondatokban próbálja leírni és megoldani az egyébként bonyolult világot, hanem arra, amelyik minden tökéletlensége ellenére már letett valamit az asztalra – fejtette ki álláspontját.


A házelnök egy felvetésre elutasította annak realitását, hogy ő váltsa Orbán Viktort a miniszterelnöki pozícióban. Meggyőződését fejezte ki, hogy „Orbán Viktor politikai képességei a mai magyar mezőnyben páratlanok”. Ez – tette hozzá – abból a szempontból rossz, hogy „ha más pártokban is lenne legalább egy-egy Orbán Viktorhoz hasonló képességű ember, aki nemcsak a politika napi gyakorlatának végrehajtásában kivételes, hanem a koncepcióalkotásban, a dolgok egyben és átlátásában is, akkor az ország az elmúlt 25 évben előbbre jutott volna”.

Kövér László kijelentette, Orbán Viktor az egyedüli, akit az államférfi jelzővel merne illetni, és nem gondolja azt, hogy vele vagy bárki mással a Fidesz, illetve az ország előrébb jutna.