Kövér: "A nemzethalál víziója elég közel van"

Fotó: MTI / Kovács Tamás

-

Néha kell provokálni a véleményformálókat, mondta Kövér László házelnök az Inforádiónak, ahol az Arénában a nők gyermekvállalására vonatkozó kongresszusi kijelentéséről kérdezték. Szerinte nem kell visszazárni a nőket a konyhába, de "elég közel van a reformkor irodalmát megtermékenyítő nemzethalál víziója".


"Itt nem babra megy a játék", mondta a házelnök, és ezért fontos, hogy a gyerekvállalás a közbeszéd részévé váljon.

Gondolatait részletezve kifejtette: "Most már ott tartunk, hogy (a feminizmus) azt a jogát is ki akarja vívni, de mi több, rá akarja kényszeríteni mindenki másra is, hogy a nők azt a jogot is magukénak mondhassák, hogy ne legyenek nők. Tehát itt nem szabad abba a látszatba keverni magunkat vagy hagyni, hogy belekeverjenek, hogy azáltal, hogy mi a hagyományos női és férfi szerepeket, ezeknek a fontosságát hangsúlyozzuk, ezáltal vissza akarjuk a nőket zárni a hálószobába meg a konyhába. "

Kövér azt hangsúlyozta, hogy nem csak a "kihalásról" van szó, de a következő generációk nyugdíjas korának a biztonságáról is. Ha 2050-re, '60-ra a legjobb esetben 8,5 millió, 9 millió körüli ember fog Magyarországon élni, és ennek legalább a fele 50 évnél idősebb lesz, akkor már csak kettő adófizető jut majd egy olyanra, aki járadékból kell fönntartsa magát - mondta.


Kövér László a vasárnapi Fidesz-kongresszuson arról beszélt, „tudjuk, mit akarunk, és mit nem”. „Nem akarjuk a genderőrületet”, és azt sem – fogalmazott –, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol „férfigyűlölő nők” és „feminin férfiak” a gyermekekben, családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”.