Kötelezővé tették a helyjegyváltást a Siófok-Budapest gyorsvonatokon

-

Árat emelt a MÁV a Balaton déli partjának frissen felújított vonalán. Kötelező helyjegyet venni a Balaton Expressz járatokon, nemcsak az InterCity kocsikban utazóknak, hanem a normál gyorsvonati kocsikban ülőknek is.


A Balatonhoz eddig is kétóránként közlekedő, egyes kocsikban InterCity, más kocsikban normál gyorsvonati utazást kínáló vonatokra pár hete rányomták a Balaton Expressz címkét és kötelezővé tették a helyjegyet, bár ugyanazokat a vagonokat használják, mint eddig, és a menetidő sem csökkent feltűnő mértékben – írja a privátbankár.hu.


Ez a Budapest Déli-Siófok viszonylatban azt jelenti, hogy a pótjegyes, összesen 2375 forintba kerülő jegy ára most a 300 forintos kötelező helyjeggyel 2675 forintra drágult. Ez mintegy 13 százalékos emelés június elejéhez képest.


Vannak ugyan a nyári menetrend alapján szintén kétóránként olyan sebes vonatok, amelyekre nem kell helyjegy, de ezeknek a menetideje általában hosszabb, van úgy, hogy csak tíz perccel, de gyakoribb, hogy Siófokig fél órával, Fonyódig pedig már jellemzően 50 perc a különbség – írták.


A lap kiemeli, hogy sok utas csak az állomáson szembesül azzal, hogy a helyjegy kötelező, így az is előfordulhat, hogy a vonat megtelik és nem fér fel. Így fokozatosan érvényes, hogy lehetőleg váltsuk meg előre a jegyüket, például az interneten.


A MÁV az idei balatoni menetrend bemutatásakor azt közölte, hogy a kétóránként Keszthelyre közlekedő Balaton Expresszen „a kötelező helyjegyváltás kényelmesebbé teszi az utazást", a kötelező helybiztosítás miatt ugyanis ezeken a járatokon garantáltan lesz ülőhelyük a helyjegyüket időben, akár elővételben megváltó utasoknak.