Körúti robbantás: egyedül volt a merénylő

Forrás: Police.hu

-

Alibit igazolt egy gyanúsan viselkedő férfi a Teréz körúti robbantással kapcsolatban – magányos elkövetőt keres a rendőrség.


Eddigi ismereteink szerint egyedül robbantott a Teréz körúti merénylő – írja a Magyar Idők. A nyomozók megtalálták és tanúként kihallgatták azt a férfit is, aki az elsőként közzétett és a robbantás előkészületeit, valamint magát a detonációt bemutató 18 perces videóban félreérthetően viselkedett.

A férfi a tetteshez hasonlóan látszólag céltalanul járkált a helyszínen, egy pillanatra megállt a kapualjban várakozó tettes mellett, és mintha mondott volna neki valamit. Utána visszasétált a körúton az Oktogon felé, és a térfigyelő felvételén balra alul várakozott. Többször a merénylő felé nézett, megbámulta a mellette elhaladó rendőröket, majd a robbanást követően felkapta mindkét kezét az ég felé, mintha örült volna, és elszaladt. Felmerült, hogy köze van a merénylőhöz, ám a rendőröknek azt állította: barátnőjét várta, aki késett. Az alibi igaznak bizonyult.

A Központi Nyomozó Főügyészség továbbra is keresi azt a kerékpárost, aki a robbantást megelőzően elhaladt a Teréz körúti helyszínen, a járdán. Őt tanúként kívánják meghallgatni, miután a merénylő mellett mentében ránézett; nem zárható ki, hogy pontosan látta a keresett férfi arcát. Ugyancsak tanúként szeretnék kihallgatni azt a férfit, aki a merénylet estéjén a Dob utca 63. alatti Queen’s Court Hotel & Residence-ben szobafoglalásról érdeklődött, illetve a hotellel szemben a Dob utca 60. alatt lévő Rebo Bár szórakozóhelyen járt.
A lap úgy tudja, hogy a világos alapszínű sportcipőt, zöld színű rövidnadrágot, terepmintás pólót és piros, kapucnis kabátot viselő tanúnak majdnem nekiment a merénylő, és néhány tíz centiméterről egymás arcába néztek. A tanú a Dob utcán keresztül a Kertész utca irányába távozott. A merénylő fejére az országos rendőrfőkapitány által kitűzött 10 millió forintos nyomravezetői díjnak köszönhetően tegnapig már 912 bejelentés érkezett a rendőrségre. A bejelentők személyét bizalmasan kezelik. Az eddig ellenőrzött információk nem hoztak döntő áttörést a nyomozásban. A nyomravezetői díj emelését egyelőre nem tervezik.