Könnyed győzelem a lettek ellen Nyíregyházán

Fotó: MTI / Balázs Attila

-

A magyar férfi kézilabda-válogatott esélyeshez méltóan 24-16-ra legyőzte a jórészt félprofikból álló lett csapatot szerdán, az Európa-bajnoki selejtezősorozat első fordulójában, Nyíregyházán.


Álmos játékkal indult az összecsapás – amely Gulyás Péter 100. válogatott mérkőzése volt –, az első gólra négy percet kellett várni, ezt a lettek dobták. Utána viszont beindult a magyar henger, és fokozatosan nőtt a különbség. Negyedóra után, emberelőnyben már 7-3 volt az állás. A hazaiak védekezését csak ritkán tudták feltörni, a 22. percben 8-3-nál időt kértek a lettek. A szünetig ez az ötgólos előny megmaradt, nem volt ok izgalomra.


A második félidőre több poszton cseréltek a magyarok, a lettek pedig változatlanul próbálták lassítani a játékot. Az iram a vendégek miatt nagyon lassú volt, ám a játékvezetők is stílust váltottak, és a korábbinál hamarabb vették el a labdát tőlük. Az utolsó negyedóra 18-10-ről indult, majd Zubai Szabolcs bokasérülés miatt kidőlt. Végül nem lett nagyobb a különbség, mert kétszer is emberelőnyben játszottak a lettek.

Xavi Sabaté szövetségi kapitány együttese vasárnap s'Hertogenbosch-ban a hollandok ellen lép pályára 15 órakor. A csoportokból az első két helyezett, valamint a legjobb csoportharmadik jut ki a 2018-as horvátországi Európa-bajnokságra.


Eredmény: 1. csoport, 1. forduló:

Magyarország–Lettország 24-16 (11-6)