Kocsis Zoltán az Olimpiai Bizottságtól kapott életműdíjat

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

Fair Play életműdíjban részesült Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, aki az elismerést a Művészetek Palotájában vehette át.


A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play bizottsága által megítélt kitüntetést Kamuti Jenő, a Magyar és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke adta át csütörtökön a kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas művésznek.

Kamuti Jenő a díj odaítélését azzal indokolta, hogy Kocsis Zoltánt példaképként lehet állítani a társadalom elé, nemcsak közösségépítő és karitatív tevékenysége miatt, hanem mert szerethető, tisztességes és becsületes ember. A díjban benne van Kocsis Zoltán egységre törekvése, a szolidaritása a zenekarral és a véleménye melletti határozott kiállás is – fűzte hozzá.


Kamuti Zoltán és Kocsis Zoltán a díjátadón


Kamuti felidézte Ernest Hemingway híres gondolatát, miszerint „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Az elnök rámutatott: nemcsak a sportban, hanem a zenei világban is vannak olyanok, akik el akarják gáncsolni a másikat, de maga a zene boldogságot és örömet szerez, felszabadít, csak jót tud tenni. Hozzáfűzte: a becsületesség és a tisztesség hiánya napjainkban kitapintható, de a jó példánál, egy kiemelkedő tulajdonságokkal bíró embernél, mint amilyen Kocsis Zoltán, semmi és senki nem ér többet.

Az elnök kitért arra is, hogy a díj odaítélésénél szeretnék kinyitni a kaput a társadalom minden szegmense felé, mert az embereket jóra és szépre kell tanítani. Ezért az a cél, hogy a művészeti ágak képviselői is részesülhessenek a kitüntetésben. Korábban Miklósa Erika operaénekes és Rudolf Péter színművész is átvehette az elismerést.


Kocsis Zoltán vezényli a Nemzeti Filharmonikusok koncertjét a Müpában a díjátadó után


Kamuti Jenő emlékeztetett: a Nemzetközi Fair Play Bizottság 1963-ban Párizsban alakult az UNESCO, majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság támogatásával, a Magyar Fair Play Bizottság a következő évben jött létre. A díjat azért alapították, mert a sportban tűntek ki azok a negatív dolgok – mint például a dopping, az intolerancia, a rasszizmus, a sovinizmus, a korrupció –, amelyek a társadalomban is megtalálhatók. Maga a kifejezés – a sportszerűség – olyan eszmeiség, erkölcs, amelynek elsajátítása csak javíthat rajtunk – fogalmazott Kamuti Jenő, hozzátéve: a fair play elvét a tervek szerint a Testnevelési Egyetemen oktatni is fogják.

A Fair Play-díjra idén a világ minden tájáról mintegy 50 jelöltjük van, Magyarországon a hazai sporttársadalom javaslata alapján döntenek.