Klein Dávidhoz is beköltözött egy menekült

-

Folytatódik a Menedék Egyesület kampánya, Kulka után a hegymászó is videónaplót készített. Az ugandai Akival töltött el két napot.


Klein Dávid, aki októberben a második olyan magyar hegymászó lett, aki felért a a lélek hegyének is nevezett Manaszlu csúcsára, most otthonában egy teljesen másmilyen tapasztalatot szerzett: két napra ugyanis befogadta az ugandai Akit. A kelet-afrikai fiatalnak, aki hazájában szociális munkásként segítette az embereket, Magyarországon megfordult a sorsa, és menekültként neki lett szüksége támogatásra.


De szembe kell nézni minden akadállyal, amit elénk sodor az élet, bármilyen nehéz. Meg kell találni  megoldást, akármilyen akadállyal is nézünk szembe

– mondta Aki, még akkor is – mint azt később megtudjuk a videóból –, ha semmi sem hiányzik annyira, mint az otthon.


Közösen eltöltött idejüket videóra vették, amely a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület által elindított Velkám Májgrentsz! című videósorozat és albérletkereső kezdeményezés része. Az egyesület célja a kampánnyal az, hogy olyan főbérlőket találjanak, akik örömmel tesznek lépéseket egy befogadóbb társadalomért, és szívesen adják ki lakásukat vagy szobájukat itt élő külföldieknek normál áron, vagy akár kis kedvezménnyel.

Ez a sorozat második része, az elsőben Kulka János színművész és Amin volt látható, a következő kettőben pedig a filmrendező Vranik Roland és a zenész-énekes Jónás Vera részvételével készült epizódot láthatják.