Klein Dávid sikertörténetet írt a világ egyik legveszélyesebb hegyén

-

Az Annapurnára első magyarként feljutó hegymászó kiadós élménybeszámolót tartott a 60 napos expedícióról, amely nehéz volt, hosszú és nem egyszer veszélyes, de összességében teljes sikerként könyvelhető el.


Klein Dávid a Johnnie Walker Annapurna Expedíció keretében május 1-jén 12.30-kor érte el az Annapurna csúcsát. Tiszta eszközökkel mászott, azaz nem használt oxigénpalackot és magashegyi teherhordókat, a hegyről lefelé jövet pedig nem hagyott maga után szemetet – ez egyfajta hagyománya a magyar expedíciós mászásnak, a mászók – lehetőség szerint – ilyen eszközökkel próbálják meghódítani a világ 8000 méternél magasabb csúcsait.


„Csak” 8091 méter magas, mégis a legtöbb áldozatot követelő hegy az Annapurna


Az Annapurnán tett sikeres kísérlet után csak három nyolcezres – a Sisapangma, a K2 és a Mount Everest – maradt, amelynek a csúcsán nem járt még palackos oxigén használata nélkül magyar mászó (Erőss Zsolt oxigénnel jutott föl 2002-ben az Everestre).

„És jó lenne úgy megmászni a Kancsendzöngát, hogy a csúcs elérése után vissza is tér a mászó” – mondta Klein a hegyről, melyen a csúcsról történő ereszkedés után vesztette életét Erőss Zsolt.


Klein Dávid a 2012-es expedíció során elhunyt Horváth Tibor emlékhelyénél


A negyedik nyolcezresét megmászó (mint mondta, nem szereti az olyan, viktoriánus korból hozott kifejezéseket, hogy meghódít vagy legyőz egy mászó egy hegyet) Klein aztán részletesen elmesélte a 60 napos – az átlagosnál jóval hosszabb – expedíció történetét. Hallhattunk vidám sztorit az alaptábor felé történő – egy nem igazán megbízható térkép és egy lemerült műholdas telefon miatt – hat napig tartó bolyongásról, melynek során a harmadik napon fél óra választotta el a 41 éves mászót az alaptábortól.

Bevezetést nyertünk az akklimatizációs körök birodalmába, ami az egész expedíció legnagyobb részét kiteszi. A mászók ilyenkor mindig egyre följebb mennek, ahol egy éjszakát megalszanak (kialakítva egy állandó vagy egy ideiglenes tábort), majd vörösvértestekkel felvértezve visszatérnek pihenni az alaptáborba. Ilyen körből ezúttal ötöt tett meg Dávid és német mászótársa, Jost Kobusch.


Expedíciós mászó egy hosszúra nyúlt kaland második felében


Az expedíciós mászó élete a hegyen két esetben nem könnyű: amikor mászni kell, és amikor nem lehet mászni.

„Az Annapurna technikailag nagyon nehéz és nagyon veszélyes hegy. Csak 8091 méter magas, de messze a legrosszabbak a halálozási arányai. Ezt pszichésen tudni kell kezelni. Ráadásul a felső régiókban sokkal hidegebb volt, mint amire számítottunk, szinte a majd egy kilométerrel magasabb Everesthez hasonló volt a hideg, ami palackos oxigén nélkül – amiből »fűtést« és energiát lehet nyerni – nagyon megnehezíti a mászók életét.”

Ahogy maga a hegy is teszi. Gleccserek, lavinaveszély és a hírhedt Crosshair kuloár, ahol 2012-ben ereszkedés közben életét vesztette Horváth Tibor hegymászó.


Lavina az Annapurnán


Az első kvázi csúcstámadásra április közepén került sor, de akkor 7300 méterről visszafordult a magyar–német páros.

„Az időjárás-jelentésekre fittyet hányva a meteorológiai ablak lassan, de biztosan bezárult, elfogytak a csúcstámadók, márpedig a nagy havas területekhez emberek kellenek, akik utat taposnak, és végül mi is úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. De ezt nem kudarcként fogtuk föl, hanem úgy, hogy tettünk egy jó akklimatizációs kört.”


Klein Dávid, Annapurna

Az alaptáborban jut idő a regenerálódásra


Ezt követően jött az expedíció legnehezebb időszaka: tizenegy nap a 4200 méteren lévő alaptáborban. Ilyenkor az embernek el kell foglalnia magát, nem szabad leeresztenie, és nem szabad túlpörögnie sem.

„Inkább felfelé, a csúcsra kell koncentrálni, mint az alattunk lévő világra.


Vigyázni kell az egészségre, ápolni a ritka levegő miatt kiszáradó nyálkahártyákat, megőrizni az erőnlétet, lelesni a többiek időjárás-jelentéseit, és várni a helikoptert, ami időről időre hozza lentről a finomságokat fagyasztott csirke és konzervek formájában.

A páros végül április 30-án indult el a csúcstámadásra. Az 1-es és a 2-es táborban továbbra is a dupla falú Zajo sátrat használták, míg feljebb a könnyű, egyfalú kis sátrukat vitték egyik táborból a másikba. A csúcstámadás hajrája április 30-án 23:15-kor indult, és másnap 12:30-kor ért az egy olasz mászóval háromfősre bővülő csapat az Annapurna csúcsára (20 méterrel lejjebb Jost és rég nem látott serpa kísérője valószínűleg minden idők legmagasabban játszott sakkpartiját tudta le).


Klein Dávid

Mászótársak: Dávid és Jost Kobusch közös „albérletükben”


„A csúcs elérése nem volt katartikus. Ilyenkor már annyira fáradt az ember, hogy még a nálam lévő zászlókat sem volt kedvem, erőm elővenni. Nagyjából húsz percet voltunk fönt, után indultunk vissza, hogy sötétedés környékén elérjük a 7400 méter környékén lévő táborunkat. Az igazi megkönnyebbülést, azt, hogy sikerült, hogy megcsináltuk, egyórányi ereszkedés után éreztem először, amikor megtaláltuk a rögzített köteleket.”

Az alaptáborba május 4-én ért vissza a csapat, és meg is kezdődött az elbontás. Néhány nap múlva már senki nem volt a hegyen. Akik részt vettek az idei szezon mászásaiban, elmondhatják, hogy az Annapurna egyik legeredményesebb évét zárták: nem történt baleset, és négyen is feljutottak palack nélkül a csúcsra.


A kalandvágy, az, hogy életformává válik, hogy kiteszem reggel a napelemet a sátor elé, és hogy az a furcsa, amikor lejőve a hegyről először kell pénzzel fizetni ételért

– mondta Klein Dávid a motivációját firtató kérdésre. – Emellett van egy fizikai része, kíváncsi vagyok, hogy mit bír a szervezetem, illetve egy technikai része: az expedíciók kisakkozása, a menet közben felmerülő problémák megoldása is csupa izgalom. És ott van még a misztikus rész: odafönt, ahol minden nagyon letisztult, egyszerű, és a kristálytiszta levegőben látod magad alatt a világot.”

A gyors egymásutánban két nyolcezrest, októberben a Manaslut, most pedig az Annapurnát megmászó Klein a VS-nek elmondta, ritka az, amikor egymás után két ilyen lehetőség adódik, ezért is nem akarta egyiket sem elengedni.

„Tavaly ősszel is az Annapurna volt a cél, de akkor változtatunk kellett, így került sorra a Manaslu. Ami szerencsére nagyon jól sikerült, pszichésen is hatalmas lendületet adott, és ha a szó szoros értelmében már nem is volt meg az akklimatizációs állapotom, azért a szervezetem még emlékezett a magaslati körülményekre, ez pedig megkönnyítette a dolgomat.”


Annapurna, Klein Dávid

Technikás és átkozottul veszélyes, de pont ez kell egy szép mászáshoz


Arra a kérdésre, hogy motoszkál-e a fejében valamennyi nyolcezres megmászása, egyértelmű választ adott.

„Egyelőre négyet másztam meg a 14-ből, úgyhogy erről beszélni nagyon-nagyon korai lenne. Ráadásul nem akarok abból sportot űzni, hogy minél gyorsabban strigulázzam ezeket a hegyeket. Én a szép expedíciókat, a szép mászásokat szeretem, számomra az a fontos. Ha jön egy lehetőség, hogy megmászhatok egy nehéz hétezrest valahol, akkor könnyen elcsábulok.”

Tervek azért vannak, akár már az idei évre is, de ezekről majd csak akkor beszél, ha ezek a tervek konkretizálódtak.