Kizuhant a repülőből a potyautas

Fotó: AFP / JUSTIN TALLIS

-

A gépben ketten bújtak el, egyikük meghalt, miután egy londoni bolt tetejére zuhant, a másik férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.


A két férfi a feltételezések szerint Johannesburgban bújt el a British Airways járatán, így a géppel Londonig több mint 12 ezer kilométert utaztak Dél-Afrikából – írja a Guardian.

Az egyik áldozat Richmondban esett egy bolt tetejére csütörtök reggel. Az üzlet a repülési útvonal alatt van. A rendőrség szóvivője azt mondta, a holttestet felboncolják, az azonosítása még folyamatban van.

Egy másik potyautast is találtak, a 25-30 év közötti férfit súlyos sérülésekkel ápolják a kórházban. Az ő kiléte sem világos még.

A légitársaság szóvivője azt mondta, együttműködnek a hatóságokkal, hogy kiderüljenek a részletek.

Bár ritka, de volt már rá példa, hogy London fás területein zuhannak a halálba potyautasok, akik a repülő futóművénél rejtőzködnek el, így ki vannak téve az elemeknek. Többnyire a hideg és az oxigénhiány öli meg őket. A most megtalált férfinél sem tudják még pontosan, mi okozta a halálát.