Kizárták a küldötteket, új szervezetet alapít a fekete ruhás nővér

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

Tizenhat alapszervezet és két kórház küldöttei nem szavazhattak a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) tisztújításán, miután „adminisztrációs hiba” miatt nem engedték be őket. A fekete pólós tüntetések kezdeményezője, Sándor Mária kilép a FESZ-ből, és új érdekképviseletet alapít.



„Amíg Mária fel nem vette a fekete ruhát, azt sem tudtuk sokan, hogy létezik a FESZ !” – kommentálta az egyik nővér a hétfői közgyűlést a FESZ Facebook-oldalán. A jelenleg nem reprezentatív szakszervezet taglétszáma ugyanis valóban az után kezdett felduzzadni, hogy Sándor Mária, állásának kockáztatásával, felhívta a figyelmet az egészségügy állapotára és a nővérek túlterheltségére. Áprilisban az ő kezdeményezése után indult el a Nővértavasznak nevezett fekete pólós mozgalom, a május 12-i egészségügyi tüntetésen pedig a mintegy 10 ezer fős tömeg őt megéljenezte, viszont kifütyülte a kamara által megívott Cser Ágnest, a reprezentatív, vagyis a legnagyobb szakszervezet, az MSZ-EDDSZ elnökét.

Összehasonlításképpen az MSZ-EDDSZ-nek tavaly januárban 13 311 tagja volt, de abban az összesítésben a FESZ még nem szerepel. A 2013-as beszámolók alapján a FESZ akkori tagdíjbevétele a tizede volt az MSZ-EDDSZ-ének.

Sándor Mária a FESZ tagja, és sokszor a FESZ nevében lépett fel, figyelemfelkeltő megnyilvánulásai azonban egyre nagyobb feszültséget okoztak a vezetőségben. Ezért néhány hete lemondott a FESZ elnöke, Kiss László.

A tisztújító közgyűlésre azonban számos küldöttet nem engedtek be, amit azzal indokoltak, hogy adminisztrációs hiba miatt még nem regisztrálták őket a szakszervezeti tagok között. Ők azonban joggal sérelmezték ezt, mivel hónapok óta fizetik a tagdíjat. Végül Sándor Mária velük együtt elhagyta a termet, és mintegy négy órán keresztül az utcán, illetve az épülettel szemben lévő művelődési házban várták meg a rendezvény végét – írja a NOL.

A választást megtartották, választottak egy ideiglenes vezetőséget, viszont Sándor Mária kilép a Független Egészségügyi Szakszervezetből, és, mint bejelentette, napokon belül Magyarország a Magyar Egészségügyért elnevezéssel új civil szervezetet alapít a tisztújításról kizártakkal.