Kizárhatják az olimpiáról a kosárlabda Euroligában induló országokat

Fotó: AFP / JAVIER SORIANO

-

Tizennégy szövetség kapott levelet a FIBA Europe-tól, amiben komoly szankciókkal fenyegetőznek, ha klubjaik továbbra is az egy külsős cég által szervezett Euroligában kívánnak indulni.


A jövő évi Európa-bajnokságról, sőt valamennyi a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) égisze alatt futó eseményről, így a világbajnokságokról, sőt akár már a riói olimpiáról is kizárhatják azt a tizennégy európai országot, amelyek késznek mutatkoznak csapatot indítani az Euroliga következő idényében.

A FIBA Europe súlyos szankciókat tartalmazó levelét két csoportban kapták meg az érintettek. Bosznia, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Oroszország, Spanyolország, Szerbia és Szlovénia van szorultabb helyzetben, nekik ugyanis már aláírt szerződésük van az Euroligát szervező Euroleague Commercial Assets (ECA) nevű céggel, amely 2000 óta gazdája a sportág legrangosabb európai kupasorozatának, melynek aktuális címvédője a Real Madrid.


Az Euroliga legutóbbi döntőjében az Olympiakosz Pireusz szerez kosarat a későbbi győztes Real Madrid ellen


Az ECA által szervezett Euroliga helyett a FIBA Europe szeretné elindítani saját Bajnokok Ligája névre hallgató sorozatát, ahhoz viszont komoly csapatok kellenek. Ezért kaptak levelet az érintettek, a fenti nyolcas mellett Görögország, Izrael, Litvánia, Lengyelország, Olaszország és Törökország is, melyek élklubjai állandó résztvevői a sorozatnak (melynek főtámogatója a Turkish Airlines), de még nincs szerződésük a jövő évi kiírásra.

„Régóta figyelmeztettem már ezeknek a profit orientált cégeknek a veszélyére – mondta az insidethegames.com oldalnak Patrick Hickey, az európai nemzeti olimpiai bizottságokat tömörítő szervezet (EOC) elnöke. – Ezek a cégek megpróbálják túszul ejteni a sportot. Le kell velük számolni, különben elveszítjük fölöttük az ellenőrzést.”

Hickey egy egészen extrémnek tűnő példával illusztrálta, hová juthat a világ, ha az Euroliga példáját követnék mások is.


Ha továbbra is semmibe vesszük a helyzetet, akkor a következő dolog, amit észrveszünk, az lesz, hogy kereskedelmi cég rendez egy rivális olimpiát

Azt persze a FIBA illetékesei is tudják, hogy az Eb-ről, vb-ről, sőt az olimpiáról kizárni az érintett válogatottakat, komoly presztízsveszteség lenne, és a tornák színvonalának is odavágna. A spanyolok, például az Európa-bajnoki címvédők és az olimpiai ezüstérmesek...

A jövő évi Eb rendezői közül kettő is – Izrael és Törökország – érintett (Finnország és Románia lesz a másik két házigazda), azaz az ő kizárásuk esetében új rendező után kellene nézni.


Azért az nem lenne vicces, ha Pau Gasol (fehérben) ezért nem mehetne az olimpiára


Ahogy az olimpiai selejtezőtornák esetében is, melyek közül Szerbia és Olaszország is házigazdája egynek-egynek, míg a FIBA által megfenyegetett nemzetek közül rajtuk kívül Görögország, Horvátország és Törökország is rajthoz áll a riói repülőjegyért. Az insidethagames.com információi szerint a FIBA már felvette a kapcsolatot Németországgal, az egyik lehetséges beugró házigazdával.

A helyzetet a FIBA végrehajtó tanácsának április 23-24-i kétnapos ülése lenne hivatott megoldani. Július 4-10. között rendezik az olimpiai selejtezőket, addigra pontot kellene tenni az ügy végére. A tiltás csak a férfiakra vonatkozik, a női Euroligát a FIBA Europe szervezi.