Kivonul Magyarországról az Uber

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

-

A július 24-én életbe lépő törvény miatt szüntetik meg fuvarmegosztó szolgáltatásukat.


Sajnálattal tájékoztatunk, hogy az Uber 2016. július 24-én délben felfüggeszti uberX szolgáltatását Magyarországon.


Nagyon nehezen hoztuk meg ezt a döntést, de kénytelenek voltunk, mert a július 24-én életbe lépő törvény miatt az uberező sofőrök elveszíthetik a jogosítványukat vagy az autójuk rendszámát,

annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek és adót fizetnek. Ezek olyan kockázatok, amiknek az Uber egyetlen magyar alvállalkozó sofőrt sem szeretne kitenni – írja a cég közleményében.







Az Uber a kezdetektől hangsúlyozta, hogy szabálykövető és törvénytisztelő. Ez azt jelenti, hogy akkor is a törvény betartását választjuk, ha az rossz. Hiába tárgyalunk egy éve a döntéshozókkal és hiába teljesítették a sofőrök az adózással és engedélyezéssel kapcsolatos elvárásokat, a döntéshozók mégis egy tiltó, blokkoló törvényt fogadtak el – folytatódik a mobilos fuvarmegosztó szolgáltatást kínáló cég közleménye, amelyet a Buksza blog fedezett fel.


A hagyományos, az utastól beszedett díjból diszpécserközpontjaikat is jól eltartó taxisok rendszeresen és keményen demonstráltak az árversenyt gerjesztő konkurencia ellen


A cég szerint a törvény „szembemegy az Európai Bizottság állásfoglalásával, és szembemegy más európai országok hozzáállásával is. Csak néhányat kiemelve Lengyelország, Lettország, Észtország, Ukrajna, Litvánia, Spanyolország vagy éppen Anglia úgy döntöttek, hogy a blokkolás helyett a sharing economy megfelelő szabályozását célozzák meg, hogy élen járók lehessenek a digitális gazdaságban. Magyarország sajnos nem így döntött.

Az Uber jelenleg 480 városban működik globálisan. A blokkolásról szóló magyar törvény a maga nemében a világon egyedülálló lesz, és Budapestet az egyetlen olyan régiós nagyvárossá teszi, ahol nem lesz elérhető az Uber szolgáltatása.”


Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatót tartott , ahol bejelentette, hogy a közösségi személyszállító cég felfüggeszti a szolgáltatást Budapesten július 24-én, amikor életbe lép a működését ellehetetlenítő jogszabály