Kíváncsiak voltunk, hogy mit lehet ebből kihozni

-

Bár Szegedi Kata egy ideje már az egyik legismertebb és legmenőbb hazai fiatal divattervezőnek (és márkának) számít, aki szezonról-szezonra meglepi a divatszakmát, mégis úgy érezték, hogy valamivel profibb hozzáállást kell magukévá tenniük. Nagyjából így kerültek nemrég a Design Terminál mentorprogramjába, ahonnan kikerülve már egészen másként látnak néhány dolgot a világból. Régebben meg nem értett művészként az anyagok és volumenek bűvöletében éltek, ma azonban már szigorúan odafigyelnek arra, hogy azért hordható ruhákat is tervezzenek, amelyek egyúttal hűen tükrözik a márka hitvallását. Ha üzletemberek nem is lettek, nagyot léptek előre. Szegedi Katával és alkotótársával, Benus Dániellel beszélgettünk.


Miért is volt szükségük a mentorprogramra?

Szegedi Kata: Többször beszélgettünk Ács Zolival, a Design Terminál egyik kulcsfigurájával, aki régóta győzködött minket, hogy jelentkezzünk. Aztán egyszer csak erőt vettünk magunkon és megléptük.

Benus Dániel: Egyébként nem most kezdődött ez, hanem két-három éven át tartó folyamat volt.

SZK: Kíváncsiak voltunk, hogy mit lehet ebből kihozni. Itthon már azért ismertek minket akkor is, külföldön pedig éppen elkezdtük bontogatni a szárnyainkat, de nem volt még minden kőbe vésve. Minket is érdekelt az, hogy hová fejlődhetünk még. Volt is jó pár hasznos pontja a programnak. Például rögtön az, hogy már jobban meg tudjuk fogalmazni magát a brand-et és azt, hogy miről is szól, mit kéne csinálni. Megmondom őszintén, hogy korábban nem nagyon akartam befektetőt keresni. Túl félelmetesnek tűnt.

Mi volt ebben a félelmetes?

SZK: Az volt az érzésem, hogy a szabadságunkat veszítenénk el. Aztán szépen lassan mégis csak elkezdtünk keresgélni - ez a folyamat pedig még most is tart. Egyelőre nincs még meg az anyagi bázisunk, nem jött még egy meggyőző ajánlat, de azt kell mondanom, hogy ehhez képest tök jól haladunk mindenben, amit elterveztünk. Nyilván kisebb lépcsőfokokban haladunk.

Szóval nem ijesztő már a tőkebevonás…

SZK: Rá kellett jönnünk, hogy ez egy olyan dolog, ami kell.

BD: Meg azért jobban képben vagyunk azzal kapcsolatban, hogy mire kell figyelnünk, hogyan kössünk értelmes kompromisszumokat. Egyébként a Design Terminál mentorprogramja azért is tűnt egy jó választásnak, mert láttuk, hogy más tervezőknél ez milyen löketet jelentett. Nem is a művészi, hanem inkább az üzleti oldalára gondolok.

Van egy olyan megérzésem, hogy önök nem voltak profi üzletemberek.

BD: Valóban nem.

SZK: Sőt, még most sem.

BD: De szerintem ez nem is feltétlenül a mi dolgunk, hiszen ez egy csapatmunka. Ezért is hasznos volt tehát ez a mentorprogram, hogy ráébredtünk arra, hogy nem művészkedhetünk éveken keresztül, hanem egy összetett csapatként kell dolgoznunk a projekten. Csak így fejlődhetünk. Illetve ne felejtsük el azt se, hogy a program végén az Inno-Trade Kft. és a Desing Terminál jóvoltából sikerült egy nemzetközi vásárra is kijutnunk, amit nem feltétlenül tehettünk volna meg.

SZK: Kijuthattunk a berlini Premium nevezetű vásárra, ahová a 2017-es tavaszi-nyári kollekciót vittük ki. Velünk együtt egy másik magyar márka, az Ykra is megkapta ezt a lehetőséget egy másik vásáron - ők hátizsákokkal foglalkoznak. Azt a rendezvényt, ahol mi megjelentünk egy hangárba vitték, ahol kísérletező ázsiai tervezőkkel kerültünk egy helyre. Szuper lehetőség volt ez, hiszen róluk azért sokan tudják, hogy nagyon magas minőségben dolgoznak. Úgy érzem, hogy abszolút helyt álltunk ebben a sztoriban. Bár így utólag azt kell mondanom, hogy Berlin talán nem a mi piacunk. Hozzánk inkább London, vagy Párizs áll közelebb. Épp most voltam a londoni divathéten is egy kis networkingen. Már ezt is megtanultuk, hogy milyen fontos a kapcsolatépítés.

Rendezettebbek lettek a dolgaik?

SZK: Abszolút. Most már a sokadik szezon óta a nemzetközi sodrással, vagyis a divathetekkel egy időben mi is készen vagyunk az adott szezon kollekcióival. Sőt, most Berlin miatt úgy alakult, hogy már júniusban elkészültünk a jövő nyári kollekcióval. Ez egy szupergyors folyamat volt. Három hét alatt kellett ugyanis összehoznunk azért, hogy ne maradjunk le erről a lehetőségről.

Mégis mit jelent a márkájuk, vagy az üzleteik fejlődése? Hogyan definiálják?

BD: Szerintem a minőség az egyik tényező, amelyen ezt le lehet mérni. Szó sincs arról, hogy rossz minőségben dolgoztunk volna, de azért láttuk azt külföldön hogyan raknak össze egy-egy ruhadarabot. Ha kimegyünk egy vásárra, akkor ott kívülről-belülről borzasztó alaposan átnézik a ruhákat. Az egyik szempont az volt, hogy olyan minőséget tudjunk előállítani, ami nemzetközi szinten is piacképes. Úgy érzem, hogy most nagyjából elértünk erre a pontra. Nem mondom, hogy minden apró részletével, de úgy gondolom, hogy nagyot ugrottunk ebbe az irányba.

Visszatérve a mentorprogramra. Mi történt azután, hogy bekerültek?

SZK: Nagyobb részben csoportos találkozókon vettünk részt, megfűszerezve egy-egy személyes konzultációval. Több mentor is foglalkozott velünk. Először magát a víziót határoztuk meg közösen. Megnéztük, hogy a programban részt vevő startupok melyik piacot célozzák. Kinek találták ki az adott applikációt, kollekciót, bármit. Mik a hívószavak, hogyan lehet ezt eladni egy rövid, de frappáns szöveggel, vagyis vízióval. Nekünk ez nagyjából már megvolt, de azért tudtunk rajta finomítani. Egyébként az egyik leginspirálóbb mentorunk Nemes Attila volt. Ő nagyon jól átlátta, hogy miről szól a márkánk és nagyon jól megértette azt is, hogy mit szeretnénk elérni vele.

Na, és mit?

SZK: Nekem nem az a célom, hogy több százezer darabot gyártsunk le, hanem az, hogy inkább legyen kevesebb, de az nagyon jó minőségű és egyedi, amelyet a világ ikonikus boltjaiban lehet majd megvásárolni. Most az a cél, hogy bekerüljünk ezekre a helyekre. Ezek elég nagy álmok, nem is hinném, hogy egyik pillanatról a másikra meg lehetne őket valósítani. Attila ezt átlátta és megértette. De nem csak vele beszélgettünk. Mellette voltak még marketinges foglalkozások. Amikor csoportokban voltunk együtt, akkor azért érezhetően akadt egy-két bukkanó, hiszen voltak olyanok, akik még nagyon az elején jártak a saját történetüknek és fogalmuk sincs még arról, hogy mit akarnak. Mi meg azért nagyjából már tudtuk, de mások is eléggé képben voltak már. Pont ez volt az izgalmas ebben, hogy láthattuk ki honnan indult, aztán azt is láthattuk, hogy ki hová jutott el. Azt azért hozzátenném, hogy egy térköves startupot nem lehet összehasonlítani egy divatszakmából érkezett csapattal. Mindenesetre izgalmas volt látni őket. A személyes konzultációknál pedig a pénzügyi témák voltak a leghasznosabbak, csak nekem az egy kicsit kevésnek tűnt.

Tulajdonképpen hogyan is lehetne leírni a Szegedi Kata márkát?

SZK: Ez egy könnyed 21. századi kíváncsi nőt takar. Bár néha gyártunk már férfiruhákat is, mivel a piac elvárja tőlünk. Emiatt mondhatjuk inkább azt, hogy egy emberről van szó, aki a mindennapjaiban is szereti az egyediségét kifejezni, szeret eklektikusan öltözködni és nem érdekli, hogy mit gondolnak róla mások. Semmiképp sem úgy kell ezt elképzelni, hogy a ruha öltözteti őt és ezzel elvonja önmagáról a figyelmet. Egy épp elég izgalmas személyiség ő, a ruhákkal csak még egy módon fejezi ezt ki.

Miből merítenek?

SZK: Nagyon sokat inspirálódunk a kortárs művészetekből illetve különböző szubkultúrákból, a partikultúrából és a város lüktetéséből. Ez a három dolog az, ami a legjobban motivál minket szezonról-szezonra. Emellett rengeteg inspiráló ember vesz minket körül, akik visznek minket előre. De filmekből is merítünk. Az egyik kedvenc Buñuel filmem a Vágy titokzatos tárgya. Arra gondoltunk, hogy ezek olyan jellegű darabok, amelyek a vágy tárgyai lehetnek. Szerintem ez a három szó abszolút jellemző a mindenkori kollekcióinkra. Én abban hiszek, hogy nem szabad egyetlen tervező darabjaiból felöltözködnünk, hanem kombinálni kell a turkálós, a fast fashion és a ritkább ruhákat. Így lehetünk igazán egyediek. Mi abban tudunk segíteni, hogy a plusz egy örök darabot, ami baromi izgalmas és nagyon szép azt mi adjuk.

Egyébként megy az üzlet?

SZK: Most főleg a magyar eladásokból élünk. Még nem tudtunk erőteljesen a külföldi piacra kimenni. Egyrészt eddig nem nagyon volt egy külön sales-esünk, vagy menedzserünk, hanem mindent magunk csináltunk. Mivel a dolog üzleti részét nem tudtuk olyan jól vinni, ezért még nem jutottunk ki komolyabban külföldre. Azt gondoltam, hogy én mindent meg tudok oldani egyedül. Egy darabig ez ment is, de most már nem tudom tovább aprózni magam. Kevesen vagyunk ehhez a történethez.

BD: Ez így van. Talán, hogyha húszan dolgoznánk itt egyszerre, akkor kijönne minden időre. Végül mindig mindent meg tudunk valósítani, de ez nem ment volna úgy, ha nem lennének meg azok az emberek, akik alapkőnek számítanak. Illetve most már van egy lány nálunk, aki a sales-szel foglalkozik. Vele is úgy kezdtünk el dolgozni, hogy szinte mindent újra kellett árazni, merthogy egy kicsit aluláraztuk magunkat. Ebben nem vagyunk profik.

Miről szól az éppen aktuális őszi-téli kollekciótok?

SZK: Ez a Jean Arp nevezetű kortárs szobrász munkásságából indult ki. Nagyon sok képet láttam a stúdiójáról, a műhelyéről. Nagyon nagy volumenű dolgokat csinál, letisztult szobrokat és nagyon jó festményeket. Ez volt az alap. Mi ugye printelt darabokat szoktunk alkotni. Eddig általában én terveztem a mintát, most azonban egy fiatal magyar festővel, Nemes Mártonnal álltunk össze, akit közös barátok mutattak be nekünk. Egyszer megkerestem, hogy most ne csak sörözzünk, hanem beszéljünk komolyan is. Szerettem volna felhasználni egy régebbi festményét mintaként, de ő inkább ahhoz ragaszkodott, hogy direkt nekünk tervezzen pár egyedi mintát. Már megvolt a kollekciónk fele, a sziluettek, így hát eljött, hogy lássa hogyan néz majd ki. Nagyjából megbeszéltük a színeket, de alapvetően rábíztam. Sok mindent csinált, abból válogattunk ki három mintát. Így találkozik hát az aktuális kollekciónkban a kortárs művészet a divattal.