Kitoloncolták Kanadából a magyar embercsempész banda fejét

-

Kanada legnagyobb embercsempész bandája volt az a bűnszövetkezet, akinek a vezetőjét, Dömötör Ferencet most kitoloncoltak az észak-amerikai országból. A Dömötör-Kolompár bűnszövetkezet Magyarországon toborzott modern rabszolgákat és csábított az Ontario tartománybeli Hamiltonba. Húsz tagot már korábban kitoloncoltak.


Dömötör Ferencet, a Dömötör-Kolompár bűnszövetkezet fejét április 10-én toloncolta ki Magyarországra a Kanadai Határszolgálatok Ügynöksége (CBSA). A férfit 2012-ben kilencévi szabadságvesztésre ítélték, miután embercsempészésben bűnösnek vallotta magát – írta a The Hamilton Spectator című napilap.


A lap szerint a kanadai kormány szokatlan módon engedélyt kért a tájékoztatásért és a magánélet sérthetetlenségéért felelős biztostól, hogy nyilvánosságra hozhassa Dömötör kitoloncoltatását.
Steven Blaney kanadai közbiztonságügyi miniszter és a CBSA egy tavaly júliusi sajtóértekezleten közölte, hogy a bűnbanda 20 tagját már kitoloncolták.


Pincében tartották és éheztették a kicsalogatott embereket

A banda tagjai áldozataikat jobb élet és munka ígéretében csábították Kanadába. Azt mondták nekik, hogy a család építkezési vállalkozásában dolgozhatnak majd Hamilton környékén, ám ehelyett ingyen robotoltatták és pincékben tartották őket, nem egy esetben éheztetés és fenyegetések közepette. A csempészek betanították áldozataikat, hogy hazudjanak a kanadai hatóságoknak, azt állítva nekik, hogy üldözött romák. Hamis indokkal menekültstátusért és segélyért folyamodtak, de a pénzt a banda tagjai elkobozták tőlük.


A szervezetnek már csak egy tagja maradt Kanadában, Dömötör Gyula, Ferenc fivére és alvezére - a banda egyetlen kanadai állampolgárságú tagja. Az akkoriban Montreal környéki lakhellyel rendelkező férfit 2013 novemberében feltételesen szabadlábra helyezték. Dömötör Ferencnek a kitoloncoltatása előtt állandó lakhatási engedélye volt, amit megvontak tőle.
A Dömötör-fivérek a családjukkal együtt 1998 szeptemberében menekültként érkeztek Kanadába, az állítva, hogy a romák üldöztetésének áldozatai. A lap szerint valójában azért hagyták el Magyarországot, mert zsarolással vádolták meg őket.