Kiszivárgott, hogyan tennék rendbe Szíriát az oroszok

-

Oroszország azt akarja elérni, hogy a szíriai kormány és az ellenzék állapodjon meg egy 18 hónapos alkotmányos reformfolyamat lefolytatásáról, majd tartsanak előre hozott elnökválasztást a négy és fél éve polgárháború sújtotta közel-keleti országban - derült ki egy, a Reuters brit hírügynökség által megszerzett orosz javaslatból.


A nyolcpontos orosz javaslat a Szíria jövőjéről szóló e heti nemzetközi értekezletre készült. A javaslatban egyebek mellett szerepel, hogy a szíriai feleknek egy jövőbeli, az ENSZ égisze alatt lefolytatandó békekonferencián kellene megállapodásra jutniuk.

A javaslat szerint a politikai reformfolyamatot nem Bassár el-Aszad jelenlegi szíriai elnök vezetné, hanem egy kompromisszumos jelölt, akinek személyét a kormányzat és az ellenzék is elfogadja. Ugyanakkor a dokumentum nem zárja ki, hogy Aszad indulhasson az előre hozott választáson, holott az ellene harcoló ellenzékiek és az őket támogató nyugati és arab országok szerint a jelenlegi elnök távozása nélkül nem lehet béke Szíriában.

Moszkva emellett azt javasolja, hogy a konferencián állapodjanak meg arról, mely szíriai fegyveres csoportok számítanak terrorszervezetnek. A dokumentumban pedig az is szerepel, hogy bármiféle szíriai tűzszünet alól kivételt kell képezniük az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és más terrorcsoportok elleni hadműveleteknek.

A Reutersnek nyilatkozó nyugati diplomaták úgy vélték, az orosz javaslat a nyugati és arab országok számára nem lenne elfogadható, mivel egyrészt nem mondja ki Aszad távozásának szükségességét, másrészt Moszkva a nyugati feltételezések szerint nemcsak a dzsihadista szervezeteket, hanem minden olyan csoportot terroristának akar bélyegezni, amely az IÁ-n túl bárki mással szemben is harcol. Ez utóbbi kategóriába pedig beletartoznának a Nyugat által mérsékeltnek tartott felkelők is, akiket arab és nyugati országok támogatnak.