Kissé visszaesett a putyinista Egységes Oroszország párt

-

De megőrzi meghatározó szerepét a vasárnapi választások után az orosz dumában.


Az előrejelzéseknek megfelelően, az előzetes szavazati eredmények alapján a kormányzó Egységes Oroszország marad a legerősebb párt az orosz szövetségi parlament alsóházában (Állami Dumában), és úgy tűnik, hogy a vasárnapi választás alapján ugyanaz a négy párt alapíthat majd frakciót, mint eddig.

A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet által kiadott exit poll-eredmények szerint a kormánypártra a szavazatok 44,5 százalékát adták le. Ez az eredmény mintegy 4,5 százalékponttal alacsonyabb az öt évvel ezelőttinél.

Az Egységes Oroszország a főleg a keleti régiókból beérkezett első eredmények alapján a leadott voksok 44,15 százalékát, a jobboldali populista liberális demokraták 8,39 százalékát, a Gennagyij Zjuganov vezette kommunisták 17,24 százalékát, a szocialista színezetű Igazságos Oroszország pedig 6,25 százalékát kapta.