Kisrepülő balesetezett Budaörsön

-

Felszállás közben visszazuhant a budaörsi reptérre egy ultrakönnyű kis repülőgép nem sokkal hétfő dél után, a benne ülők megsérültek


Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, hogy a repülő épphogy felszállt, amikor ismeretlen okból zuhanni kezdett, majd füves területre csapódott. Az első jelentések szerint a gépben ketten ültek, egyiküket könnyebb, társát súlyos sérülésekkel ápolják a mentők a helyszínen.

A törökbálinti tűzoltók megkezdték a műszaki mentést: áramtalanítják a légi járművet, és vizsgálják az esetleges üzemanyag-szivárgást is - tette hozzá a szóvivő.

Bajkó Erika, a KBSZ kommunikációs vezetője arról tájékoztatott, hogy egy autogyro (rotorlapáttal működő forgószárnyas jármű) elrugaszkodáskor, egy-két méter magasan az oldalára billent. Emiatt a forgósszárny a földhöz ért, és a kisrepülő orral a földnek ütközött. A benne ülők megsérültek, a járműben többféle kár keletkezett. A KBSZ szakemberei még helyszínelnek, a baleset okainak feltárására vizsgálat indult - fűzte hozzá Bajkó Erika.

Zalavári Borbála, a mentők sajtóügyeletese azt közölte, hogy az egyik férfi eltörte a bokáját, és belső sérülései is lehetnek. Társa zúzódásokat szenvedett, de mivel fájlalta a mellkasát, nála is feltételezhetőek belső sérülések. Mindkettőjüket az ügyeletes traumatológiára vitték.