Kiskutyát mentettek a koldustól

-

Alkohollal itatták, vizet, ennivalót ritkán kapott a hajléktalan mellett Budapest központjában.


Hathetes kiskutyát mentett meg Somogyi Kata egy hajléktalantól. Az V. kerületi Deák Ferenc utca és a Vörösmarty tér sarkán látta a kaukázusi keverék kölyökkutyát egy kolduló nő mellett. A kutya nagyon rossz állapotban feküdt a betonon, talán egyáltalán nem kapott inni a kánikulában. Mivel Kata korábban másik háziállatot is látott az asszonynál, egyedül nem merte elvenni tőle a kutyát, mert tartott attól, hogy előkerülnek társai.

A Tetovált Állatvédőknek írt üzenetére nem kapott választ, az Országos Állatvédőrség pedig azt javasolta, hogy a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságot hívja. Továbbsétálva a Petőfi Sándor utcában találkozott egy rendésszel, úgyhogy mégsem kellett sokat várni a segítségre, a rendész azonnal visszament vele a kiskutyás koldushoz.


Amikor megkértük, hogy mutassa meg a kutyáját, az nem tudott megállni a lábán, és dőlt belőle a vodkaszag.

Szerencsére hamarosan orvoshoz került, aki arra gyanakodott, hogy vizet és ennivalót alig kapott a kiskutya, viszont annál több alkoholt itattak vele.


Az orvos azt mondta, hogy négy órája lett volna még hátra, mert teljesen ki volt száradva.

A sok víznek és a fokozatos etetésnek köszönhetően folyamatosan javult a kutya állapota. Még nem lehetett volna elszakítani az anyjától sem, az orvos azt mondta, hogy nyolc hétig az anyja mellett lett volna a helye.


Daninak nevezték el a kaukázusi keverék kölyökkutyát


Pár nap múlva megkaphatta az oltásait, a chipet, speciális tápot és gyógyszert is etettek vele. Hamarosan egy Pápa környékén élő család jött érte, akik beteg kislányuknak nagy örömöt szereztek az örökbefogadással. Nem utolsó szempont, hogy kertes házban laknak, mert a nagytestű kutyafajtának később komoly élettérre lesz igénye. Az örökbefogadás során mindenképpen olyan gazdát kerestek, aki – Kata szavaival élve – nem kap szívrohamot, ha a kiskutyából nagy lesz, és vállalni tudja az állattartással járó felelősséget.


A nagyobbik lány, Bernadett minden vágya Dani kutya volt


Somogyi Kata szerint nagyon gyanús, ha egy koldus mellett kölyökkutyát vagy macskát látunk, mert ezek nem a hajléktalan társai, hanem a kéregetés eszközei: „Tudok olyan hajléktalanról, akinek idősebb kutyája van, és látszik, hogy a társa, amelyről gondoskodik is, de ebben az esetben szó sem volt ilyesmiről.”

Vasvári Győző, a Budaörsi Állatmenhely gyepmestere azt tanácsolja, hogy ilyen esetben egy állatmentő szervezetet és rendőrt is hívjunk, hogy minél hamarabb tudjanak intézkedni.