Kis Gábor szerint BL-t nyerhet a Szolnok

Fotó: MTI/MTVA / Bugány János

-

A két és fél hónap után visszatért pólós szerint meg kell szüntetni a több meccsen jelentkező két-három perces kihagyásokat.


Ujjszalagszakadás miatt volt kénytelen két és fél hónapot kihagyni Kis Gábor, olimpiai bajnok vízilabdázó, a Szolnoki Dózsa-Közgép játékosa. A Ferencváros elleni Ob-elődöntőn és a Primorje Rijeka elleni elvesztett Bajnokok Ligája-meccsen viszont már játszott, ezt követően nyilatkozott a VLV-nek.


Az edzésekről nem maradtam ki nagyon, mert azután, hogy elszakadt a szalag az ujjamban, kaptam egy vízi gipszet, és már az első héten vízben voltam, úsztam, igaz, nagyon odafigyelve. Három hét után már teljes erőből úsztam, bár úgy, mint egy »szerencsétlen«, mivel az egyik kezem a gipsz miatt két kilóval nehezebb volt, mint a másik” – mondta Kis, aki a Rijeka ellen már jó erőben érezte magát, de elmondása szerint a meccshiány is látszott rajta.

Elmesélte, korábban is visszatérhetett volna, de még fájdalmat érzett, inkább nem kockáztatott. A Fradi ellen megnyert meccsen tért vissza, de jól védekezett az ellenfél, elégedetlen volt magával. A rijekai meccsre nagyon készült, ki tudta használni, hogy a vízi gipsz miatt nem volt fizikai lemaradása.


Nehéz két hónapon vagyok túl, de sikerült a visszatérés. Voltak nehéz pillanataim, de a csapattársak sokat segítettek. Remélem, hogy már csak egy meccsünk lesz a bajnoki elődöntőben, és ez elég lesz arra, hogy a döntőre visszaszerezzem a meccsrutint is

– összegzett Kis Gábor, akit társai folyamatosan biztattak, ez is segített abban, hogy sikeresen térjen vissza. A csapat szerinte jó állapotban van. „Képesek vagyunk arra, hogy mind a bajnokságban, mind a BL-ben elérjük akár a legszebb eredményt. A mérkőzéseinket kézben tudjuk tartani, a játékidő nagy részében el tudjuk érni, hogy az történjen, amit mi akarunk” – mondta, de aggódik amiatt, amit a Rijeka ellen is tapasztalt: két-három percre kihagytak, el is ment rajta a meccs.

Apró dolgokról lehet szó, talán a figyelemben kell fejlődni, bár nem mondhatom, hogy nem figyelünk eléggé. Akkor jelentkezik ez a gond, amikor elhúzunk, majd elkezd ránk feljönni az ellenfél. Valamilyen szinten ez mindig probléma lesz, meg kell próbálnunk kezelni valahogy a következő hetekben” – zárta szavait Kis Gábor.