Kirúgták a Videoton volt sikeredzőjét

-

Menesztették a spanyol másodosztályú Almería vezetőedzői posztjáról Joan Carrillót, aki az előző idényben még a magyar bajnoki aranyérmes Videoton FC labdarúgócsapatát irányította.


A 47 éves szakembert október közepén nevezték ki, kilenc bajnoki és két kupamérkőzésen irányította együttesét, amely azonban egyiket sem tudta megnyerni, ezért a másodosztály tabellájának utolsó helyére csúszott vissza. A klub honlapjának vasárnapi közleménye szerint a vezetőség méltányolja Carrillo munkáját, de semmi jel nem mutatott arra, hogy fordulat állhat be a csapat rossz formájában és szereplésében.


Az Almería a bajnokságban szeptember eleje óta nem tudott győzni. A szezon elején Sergi Barjuan, később Miguel Rivera irányította a csapatot. Az idénybeli negyedik edző kinevezésére még decemberben sor kerül.

Carrillo korábban Javier Clemente, Mauricio Pochettino és Paulo Sousa mellett is tevékenykedett másodedzőként, a Videoton vezetőedzőjeként pedig idén tavasszal bajnok lett az NB I-ben, és a legjobb edzőnek járó elismerést is kiérdemelte, ennek ellenére nem hosszabbították meg a szerződését.