Kirakták az V. kerületből Csipak Pétert

Fotó: MTI / Nagy Lajos

-


Felbontotta csütörtökön az V. kerületi önkormányzat Csipak Péter ingatlanfejlesztő vállalkozó érdekeltségével 50 évre kötött közterület-használati szerződést. A képviselő-testület a zárt ülésén azonnali hatállyal bontotta fel az Immobilia Zrt.-vel még 2008-ban kötött szerződést. Erről az Origo számolt be.

A döntés indokai részleteiben nem ismertek, de a körülmények a lap szerint hasonlítanak a főváros és Simicska Lajos cége közti csatához. Az előterjesztésnek csak a címe volt nyilvános: "T-58/2016 számú előterjesztés, döntés közterület-használat tárgyában". A javaslat benyújtója Böröcz László Fidesz-KDNP-s alpolgármester volt.

Az önkormányzattal már 1995 óta kapcsolatban álló Csipak Péter cége saját forrásból felújíttatta a Deák Ferenc utcának a Vörösmarty tértől a Deák Ferenc térig húzódó szakaszát, beleértve az útburkolatot és a házak homlokzatát is. A rekonstrukcióért cserébe az önkormányzat átengedte a cégnek a Deák Ferenc utca mintegy 500 négyzetméteres felületét.

Ezt a közterületet Csipakék kizárólagosan és saját elképzeléseik szerint hasznosíthatták, az utcába világhírű cégek üzleteit költöztették, létrehozva a Fashion Streetet. A közterület-használatért Csipakék fizettek az önkormányzatnak: az első néhány, kedvezményes év után évi mintegy 50 milliót.

Az előterjesztést megszavazta a képviselő-testület kormánypárti többsége, és velük szavazott az Origo szerint az LMP képviselője is. Nem nyomott gombot az MSZP-s Steiner Pál.

A döntéssel 20 éves üzleti kapcsolat szakad meg a milliárdos vállalkozóval. Az ő cége üzemeltette 2009-ig a fizető parkolást a kerületben, és számos - eddig meg nem valósult - ingatlanfejlesztést is tervezett a kerületben, például a Zeppelin-házat.

Csipak Pétert tavaly nyáron első fokon felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert budai házát évekkel korábban részben természetvédelmi területre építette. Csipak 2010-ben akkor 16 milliárdosra becsült vagyonával az ország 32. leggazdagabb embere volt.