Kiosztott egy görög miniszert Szijjártó Péter

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

-

A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, görög kollégája jobban tenné, ha nem összevissza beszélne, hanem példát venne Magyarországról.


Korábban Jannisz Muzalasz görög bevándorlási miniszter a görög-macedón határnál lévő Idomeni településnél fennálló helyzettel kapcsolatban - több internetes hírportál szerint - úgy nyilatkozott: "nem akarunk vérontást, nem akarunk egy újabb Magyarországot." A tárcavezető ezzel a menekültek eltávolítására, a várható rendőri beavatkozásra utalt, hangsúlyozta, hogy szeretnék elkerülni az erőszakot.

Szijjártó Péter erre úgy reagált: Magyarország az egyetlen olyan ország, amely képes betartani az európai jogszabályokat, a magyar kormány képes ellenőrizni azt, ami az ország területén történik. A Röszkénél történt összecsapásnak egyetlen oka van, az, hogy az illegális bevándorlók nem tartották be a szabályokat, nem mentek el a hivatalos határátkelőhöz, hanem megtámadták Magyarország és az Európai Unió külső határát, amit a magyar rendőrség arányos és szakszerű fellépéssel megvédett - hangsúlyozta a miniszter közleményében. Hozzátette:


értjük, hogy nagyon nehéz több ezer kilométernyi tengeri határ megvédése, de ha valami nehéz, attól még nem lehetetlen.

A külügyminiszter szerint Görögország és az unió külső határát egy közös európai erő tudná megvédeni, és elfogadhatatlan, hogy Görögország ezt a javaslatot nem támogatja.


A görög-macedón határon kialakult feszült helyzetről itt talál képriportot.