Kinek jár Magyarországon hatmilliárdos földtámogatás?

Fotó: Vs.hu / Kozma Zsuzsi

-

A K-Monitor szerint több nagyvállalkozó is van, akik földjeiken kaszálhatnak.


Idén is megvizsgálta a K-Monitor a termőföld után járó támogatások rendszerét, és úgy találták, hogy 2014-ben is Csányi Sándor, Simicska Lajos és Nyerges Zsolt, valamint Leisztinger Tamás érdekeltségei taroltak az agrártámogatások kiosztásánál. Csányi és Simicska érdekeltségei különböző jogcímeken közel 6-6 milliárd forintnyi agrártámogatásban részesültek – írja a K-Monitor. Számításaik szerint Csányi, Simicska és Nyerges együtt vélhetően több mint 53 ezer hektár föld után kap támogatást, ez több, mint amekkora Budapest területe.

Tavaly egyébként 424 ezer esetben 208 ezer cégnek, egyéni gazdának, magánszemélynek osztott ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal valamilyen agrártámogatást. Ugyanakkor – figyelmeztet a K-Monitor – valójában ennél kevesebben osztozhattak az agrárpénzeken, ha figyelembe vesszük az összeérő tulajdonosi szálakat, az egy címre bejelentett cégeket, magánszemélyeket. Becslésünk szerint így nagyságrendileg 80-100 ezer egyéni vagy társas vállalkozás, magánszemély/család részesült a mezőgazdasági támogatásokból.

A tavalyi támogatások kifizetésére nagyságrendileg 726 milliárd forint állt rendelkezésre. A teljes keretösszeg 83 százalékát az uniós támogatások fedezték.