Kilenc napot élt túl egyedül a hegyekben egy amerikai nő

-

Eltűnése után kilenc nappal találtak rá a keresőegységek arra a 62 éves túrázóra, aki eltörte a lábát a Sierra Nevada hegységben tett túráján és nem tudott visszatérni táborába.


A 62 éves Miyuki Harwoodot szombat reggel találták meg a Sierrai Nemzeti Erdőkben, amikor sípjával megpróbálta felhívni a kereső-és mentőalakulatok figyelmét. A nő még augusztus 20-án szenvedett lábtörést, amikor elvált túracsoportjától a Horsehead-tó közelében, mintegy 160 kilométerre Fresno városától – közölte vasárnap Margaret Mims seriff ajtóértekezletén.

A nő állapota stabil. Hangja erős, és nem győzött köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett keresésében – tette hozzá a seriff, miután a kórházban találkozott Harwooddal. Miután lábát törte, Harwood nem tudott visszajutni az alaptáborukhoz. Nagyon kevés élelme volt, mivel csak egynapos túrán voltak. Hogy túlélje a kalandot, két napon át csúszott-mászott a hegyes terepen, hogy vízhez jusson. Egy patakból vett vizet a szűrőt tartalmazó üvegébe – mondta a seriff.

„Egy igaz harcos. Nagyon kimerült és nagyon fáradt volt, de nagyon köszöni, hogy megmentették őt” – tette hozzá a kaliforniai légi mentők egyik tisztje, aki a bajbajutottat kórházba szállította. Mims szerint a nő keresését akadályozta a térségben uralkodó sűrű füst, amelyet a közeli Kings Canyon Nemzeti Parkban tomboló hatalmas erdőtűz okozott.