Kikötötte a biciklijét - Ács János halálára

Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

-

Na, most meg Ács Jani halt meg. Éppen felocsúdni kezdtem Koltai Tamás váratlan halálhíréből, erre fejbe vág engem, minket ez.


A Szöveg és zenének, azaz Ácsnak köszönhettem az indulásomat, a Marat-nak talán mindent. Így Ács Janinak.

Öt éve nem láttam, előtte rendszeresen, a Vas utcában, a Színművészeti előtt, mikor leszállt a biciklijéről és kikötötte. Egy pillanatra megálltunk és beszéltünk, folytattuk azt, amit az előző bicikli-kikötésnél hagytunk abba vagy egy-egy rövidnek induló, mégis hosszan tartó telefonbeszélgetésnél félbeszakítottunk. Amikor eltűnt, évekre tűnt el az életemből.

Híres ember volt színházi körökben, amatőr vonalon indult, a nevezetes Szegedi JATE színésze volt. „Dicsőséges nagyurak, hát hogy vagytok?” – énekelte elől a Petőfi rockban, ő volt Kőműves Kelemen a nagy erejű Sarkadi-darabban – szintén Paál István rendezésében.

Ő a legjobb amatőr színész – mondta róla többször apám, akinek egy zalaszentgróti művészeti táborban bizonytalan eredetű ajtófélfának menése után a homlokán a sebét fertőtlenítette, tisztogatta napokig – de ekkor már túl volt a nagy kaposvári rendezéseken: Esküvő, Szentivánéji álom, Marat. Ezután már dicsekedni lehetett: „apámat az Ács ápolta Zalaszentgróton ”.

Ellenzéki figura volt. Nem politikus alkat. A Marat után nem engedték ki Amerikába. Aztán egy fél év után mégis kiengedték, hátha ott marad. Hazajött. Ellenzéki lett.

Együtt jártunk a főiskolára, ő rendező szakra, Ádám Ottó osztályába. Együtt diplomáztunk 1980-ban.

A legtehetségesebbként számon tartott rendezőszakos hallgató volt, tudni lehetett róla. Így terjedt el. Rejtélyes volt. Kezdeményezni nála nem lehetett. Ő kezdeményezett. Ha érdekelte valaki, közvetlen volt, ha nem, a nevét se tudta. Élő színészek nevével hadilábon állt. Évekkel később – már Kaposváron – Krum Ádámot következetesen Annának szólította. Jó fizikumú volt, dadogott. Mindig ugyanabban a ruhában volt télen. Feltételezem, egy másikban nyáron. Cigaretta, kialvatlanság, borosta, alkohol.

Az osztályunkból Julival járt – holott a lányok nem érdekelték. Julival osztották rám a szerepet Beckett: Szöveg és zenéjében, ami nekem szakmai kiugrást hozott, neki kedvelt vizsgaelőadása volt az Ódryn, Vajda Drunyóval játszottam együtt benne és Márta István volt a zene. A budapesti krém hatszor töltötte meg emiatt az Ódry Színpadot. Kaposvárott is híre ment az előadásnak, ahol már túl volt a Gombrowicz Esküvőjén. Versenyeztünk, melyik a jobb előadás. Ki az Ács színésze: inkább Balkay vagy én?

Együtt kerültünk Kaposvárra is. Ő már a végzése előtt két évvel rendezett ott. Esküvő, Csárdáskirálynő, Átváltozások (ebben már játszottam), Szentivánéji álom (Lysander voltam itt), Marat/Sade, Balkon – ami Ács János kísérleti előadása címmel ment, mert Genet-darabot egész Európában nem lehetett játszani. Ötször adtuk csak, a csilláron is lógtak, azt hitték, a politika tiltotta be. Benne kell legyél – mondta Babarczy –, te Ács-szakértő vagy. Aztán már csak a Leányvásárban – életem egyetlen operettszerepét osztotta rám, az öreg Harrisont.

Aztán kétszer levitt Gyulára, két egymás utáni nyáron; nélküled nem tudom megcsinálni, mondta.

Aztán még egy munka már a Katonában, a Luluban – amiben nem voltunk elég jók.

Ezután évekre eltűnt nekem.

Bonyolult évek az Új Színházban, egyszer Székely Gábor, máskor Márta István alatt.

Csípőműtétjeiről lehetett hallani. Ezért kezdett biciklizni is.

Meg hogy hol tanít, hol nem. Hol Budapesten, hol Kaposváron.

Meg aztán, hogy hogyan tudna igazolni még több munkával eltöltött évet a nyugdíjhoz.

Nem értem, mi történt. Hogy hol volt az a pont, amikor a színházi rendezés kiment belőle? Mert kiment. Dolgozott még, hogy éhen ne haljon. Voltak humánus színigazgatók, akik munkával kínálták. De mi történt? Nem azért ment ki, mert az írás jobban érdekelte. Mondta még a Marat körül, hogy az írás érdekli jobban, ezt akkor nem értettem, de nem lehetett ez az ok. A Marat-ban minden ő volt, a zenei érzéke, hallása benne van az összes dalban, minden mozdulatot ő koreografált, minden döntés és pillanat az övé volt.

Talán tíz éve telefonált, hogy lenne nekem egy kép a Szöveg és zenéből, bekereteztette, átadná.

Nem ütöttem szöget a falba a képnek, az asztalomon van, a falnak támasztottam, hogy megálljon. Néha ledől.