Kik lehettek a budapesti robbantó célpontjai?

Fotó: Mudra László

-

A helyszínen állítólag egy gyanúsan viselkedő, kezében zacskóval várakozó alakot láttak.


Tizenkét órával az esemény után még mindig nem tudni bizonyosat arról, mi okozta a robbanást. A Teréz körút 4. szám alatti üresen álló üzlethelyiség (az egykori Keravill) bejáratánál a rendőrség szerint ismeretlen eredetű robbanás történt, de több jel is arra mutat, hogy a súlyos bűncselekményt gyanítanak – írja a Hvg.hu.

A lap értesülései szerint nem kizárt, hogy kifejezetten az robbantásban megsebesült rendőrök voltak a támadó célpontjai, a járőr ugyanis megszokott útvonalán haladt. A robbanás előtt egy zacskót tartó alakot láttak a helyszínhez közeli kapubeállóban. Állítólag amikor a járőr elhaladt előtte, kivett valamit a zacskóból, és utánuk dobta, majd azonnal visszabújt a beállóba. A robbanás 2-3 másodperc múlva következett be. Ekkor az ismeretlen azonnal átment az út másik oldalára, de útközben végig a sebesült rendőröket nézte. A lap úgy tudja, a bomba csak kis hatótávolságban végzett komolyabb rombolást.

A fotókon látszik, hogy a helyszínelők szögeket találtak a földön: feltételezhető ezért, hogy házilag készített szögbomba robbant.