Kik ezek az emberek, akik videón végzik ki az Iszlám Állam harcosait?

Forrás: Jaysh Al-Islam honlapja

-

Július elején felforgatta az internetet egy videó, amin az Iszlám Állam 18 harcosát kivégzi egy rivális terrorszervezet. A Jaysh al Islam nevű csoportot azóta anti ISIS-ként és az Iszlám Állam leghalálosabb ellenségeként emlegeti a nemzetközi média. Honnan jött ez a korábban ismeretlen, mégis több tízezer katonát számláló csoport? Szurkolhatunk az Iszlám Állam legújabb ellenségének, vagy ők is csak egy újabb véres szervezet a dzsihádisták tengerében?


A Jaysh al-Islam, vagyis az Iszlám Sereg 2011-ben alakult, igaz akkor még Liwa al-Islam (Iszlám Brigád) néven működött. Alapítóját, Zahran Alloush-t – aki egy befolyásos szaúdi értelmiségi fia – szélsőséges szalafista nézetei miatt letartoztatták a szír hatóságok. Aggodalmuk nem volt alaptalan, hiszen szabadulása után Alloush első dolga volt létrehozni a szervezetet, amely a Bassar el-Aszad vezette világi rezsim megdöntését tűzte a zászlajára.


Az Iszlám Brigád 2012 júliusában, nem sokkal az alakulása után már ki is mutatta a foga fehérjét, amikor egy damaszkuszi bombamerényletben végzett a szír védelmi miniszterrel és helyettesével. Az új dzsihádista sejt már a kezdetektől jó kapcsolatot ápolt az al-Kaidához közel álló al-Nuszra Fronttal, több akciót is közösen hajtottak végre. Miután az Iszlám Állam összeolvadási kísérletét az al-Nuszra Front 2013-ban elutasította, a két szervezet között egyre inkább kezdett elmérgesedni a kapcsolat, aminek következtében az Iszlám Brigád is szembehelyezkedett a muszlim világ feletti vallási uralomra törekvő Iszlám Állammal.



2013 novemberére mintegy 60 szír lázadó csoport csatlakozott az Iszlám Brigádhoz és létrejött az Iszlám Sereg, amit továbbra is Zahran Alloush vezetett. A The Guardian akkor arról cikkezett, hogy az új dzsihádista erőt Szaúd Arábia pénzeli súlyos dollármilliókkal, mégpedig azért, hogy ellensúlyozza az al-Nuszra Front és az al-Kaida növekvő erejét Szíriában. Az Iszlám Sereg mostanra az Iszlám Frontnak hívott, négy szervezetből álló koalíció második legjelentősebb tagjává nőtte ki magát.


A dzsihád 50 árnyalata

Az Iszlám Sereg, az al-Nuszra Front, az al-Kaida, sőt, még az Iszlám Állam is sok mindenben hasonlít egymásra: mindannyian dzsihadisták és a szunniták ultrakonzervatív, szalafista ágához tartoznak. Végső céljuk egy olyan állam létrehozása, amelyben az iszlám doktrínái határozzák meg a vallási, a politikai és a magánéletet is.

Csakhogy a világ számos országában tevékenykedő és toborzó, így nemzetközinek nevezhető al-Kaidával ellentétben a nacionalizmuson alapuló Iszlám Sereg kizárólag szírekből áll, és a működését is Damaszkusz környékére korlátozza. További fontos különbség, hogy az Iszlám Sereg teljesen elveti az Iszlám Állam által képviselt felfogást, miszerint mindenkinek vesznie kell, aki nem pontosan úgy értelmezi az iszlám tanításait, mint ők – igaz, ez nem jelenti azt, hogy a síitákra ne tekintenének halálos ellenségekként. Továbbá a történelmi kalifátus visszaállítására törekvő Iszlám Állammal ellentétben az Iszlám Sereg elsődleges feladatának a szír forradalom győzelemét tartja.

„A Szíria területén élő népek évezredekig békében megfértek egymás mellett, nem akarjuk felforgatni a demográfiai, szociális és vallási összetételét a társadalomnak” – mondta a Abdurrahman Saleh, az Iszlám Sereg sajtósa a Middle East Eye-nak, azonban azt elismerte, hogy a távlati céljuk egy iszlám állam létrehozása. „Egy iszlám államról álmodunk, de nem erőltetjük, nem úgy, mint az Iszlám Állam. Egyáltalán nem vagyunk olyanok, mint ők, sőt, úgy gondoljuk, hogy az Iszlám Államnak nincs is semmi köze az iszlámhoz.”


A becslések szerint 20-25 ezer harcost számláló Iszlám Sereg elsősorban azért neheztel az általuk csak a „dzsihádot ért legnagyobb csapásként” emlegetett Iszlám Államra, mert azok ahelyett, hogy az Asszad-rezsim ellen küzdenének, más szunniták felé fordítják a fegyverüket. Az internetet felrobbantó videó is többek közt arra volt válasz, hogy az Iszlám Állam kivégezte az Iszlám Sereg három harcosát.


Allah nem teremtett olyan kórt, amihez ne adott volna gyógyírt is

– mondja a videón látható tábornok, mielőtt elsülnének a fegyverek. (A teljes videót itt nézheti meg, de nem ajánljuk.)



Uncle Sam mit szól hozzá?

Hogy az Egyesült Államok nyilvánosan támogatná az Iszlám Sereget, az nem tűnik valószínűnek a csoport al-Nuszrához fűződő szoros kapcsolata miatt. Ugyanakkor az amerikaiak által támogatott Hazm mozgalom márciusban véglég széthullott, mikor éppen az al-Nuszra megsemmisítő csapást mért az állásaira. Ha az Egyesült Államok legalább közvetve jelen szeretne lenni a Szíriai eseményeknél, keresnie kell egy alkalmas csoportot.


Hogy az Iszlám Seregre valóban tekinthetünk-e úgy, mint az Iszlám Államot esetleg visszaszorító mérsékeltebb erőre, vagy csak arról van szó, hogy két radikális dzsihadista terrorcsoport egymás vérét ontja, az egyelőre nyitott kérdés.