Kifeküdtem és betört a fejem - megszólalt a megvert lány bátyja

Forrás: Facebook

-

A férfi csak egy ütést kapott, de az akkora volt, hogy betört a feje. Úgy tudja, a rendőrségen jelentkeztek szemtanúk. A húgát azóta meg is műtötték, a körülményekhez képest jól van. A politikusok egyelőre hallgatnak az ügyben. Szegeden egy félvér fiatalba kötöttek bele ismeretlenek, mert azt hitték, bevándorló, majd megverték a társaság több tagját is.


Megszólalt lapunknak annak a szegedi lánynak a bátyja, akit szombatról vasárnapra virradóra ismeretlenek vertek meg, A lánynak több helyen eltört az arccsontja, erről képet keresztanyja rakott ki a Facebook-oldalára, ma meg is műtötték, de barátja és bátyja is komoly sérüléseket szenvedett. Azért verték meg őket, mert a lány félvér barátjáról azt hitték, bevándorló.

A férfi elmondása szerint hazafelé gyalogoltak a Wake Up Color Festivalról, amikor egy öt fős társaság belekötött a lány félig magyar, félig kubai barátjába. A támadók olyanokat mondtak neki egyebek mellett, hogy mit keres itt, takarodjon az országból és hogy ne vegye el a magyarok munkáját. A fiú védelmére a barátnője kelt, aki próbálta elmagyarázni, hogy a fiú nem is külföldi, itt is nőtt fel.

Ekkor lépett közbe a lány bátyja, aki próbálta a támadóktól elrángatni a húgát, ám nem sikerült.


Én kaptam először, ki is feküdtem, úgy, hogy betört a fejem. Szerintem csak egy ütést kaptam, de az egyből K.O. volt, úgyhogy nem emlékszem a többire.

A fiútestvér azt mondta, a szája is bedagadt, és amikor magához tért, alig tudott beszélni. A verekedés folytatását így csak később mesélte el neki a húga és annak barátja.

A lányt aztán a barátja akarta védelembe venni, de ő is szinte egyből a földre került. A támadók közül hárman-négyen rugdosták, megtaposták.

A lányt - mint arról beszámoltunk - elverték, az arccsontja több helyen eltört, a száját is össze kellett varrni, a szeme pedig annyira bedagadt, hogy alig tudja kinyitni. Azóta az arcát meg is műtötték, a műtét jól sikerült, a lány a helyzethez képest jól érzi magát – mondta el a bátyja a VS.hu-nak.


Egyetemista lány,pont olyan mint a tied,az enyém. Szombat este, a bátyja és a barátja társaságában célpontja lett 3,...

Posted by Sajóné Mákos Edit on 2015. július 19.

A két fiú másnap reggelig a rendőrségen volt, ahol vallomást is tettek, a lánynak viszont erre még nem volt alkalma. A rendőrségen a férfi állítása szerint azóta pár szemtanú is jelentkezett, akik szintén vallomást tettek a rendőröknek. Hogy megtalálták-e a tetteseket, azt nem tudja; ahogy azt sem, hogy szegediek voltak-e.


Én, ha képet mutatnak róluk, akkor sem ismerném már fel őket. A húgom viszont igen.

A politikusok egyelőre hallgatnak

Megkerestük az ügyben a Miniszterelnökséget és Áder János köztársasági elnököt is, de egyikük sem reagált kérdéseinkre.

Előbbit azért, hogy álláspontjuk szerint volt-e szerepe a bevándorlásellenes kampánynak az ügyben.

Az államfőt pedig azért, mert Áder János korábban a hasonló eseteket nagyon komolyan elítélte. Nyílt levelet fogalmazott meg, és sajtótájékoztatót is tartott két ügy után is. Az egyik Schweitzer József nyugalmazott főrabbi esete volt. Amikor 2012 nyarán hazafelé sétált, odament hozzá egy férfi, aki többek között azt mondta neki, hogy „utálok minden zsidót”. Áder a sajtótájékoztató után még a lakásán is felkereste a rabbit.

A másik pedig azután volt, hogy Pásztor Istvánt a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét az Országház elnökét leköpte a földtörvény ellen ott tüntető nő.


Akik minden emberi mivoltukból kifordulva megalázták Pásztor Istvánt, azok valójában megalázták a Magyarországon élő kisebbségeket, megalázták a vajdasági magyarokat, megalázták a határokon túl élő honfitársainkat, megalázták egész nemzetünket (...) Nem fordíthatjuk el tekintetünket, ha bárkit vallása, társadalmi hovatartozása, nemzetisége, politikai meggyőződése vagy véleménye miatt bántalmaznak.
(...) minden ilyen esetben félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést. Egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek.

Ebben az évben, vagyis amióta felfutott a menekültkérdés Magyarországon, egy esetben sem nyomozott a migrációban leginkább érintett Csongrád megyei rendőrség gyűlölet-bűncselekmény miatt, ez az első ilyen eset – közölte velünk a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.