Kiesett a Győr a női Bajnokok Ligájából

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Anikó

-

HÁTTÉR

Csak ikszelni tudott hazai pályán a Vardar Szkopje ellen, így összesítésben hat góllal maradt alul a macedónokkal szemben. A Final Fourt Budapesten rendezik május 9–10-én, de magyar csapat nélkül.


Eredmény

Győri Audi ETO KC–Vardar Szkopje 27-27 (13-12
Továbbjutott: a Vardar 51-45-ös összesítéssel.

Percről perce közvetítésünket itt éri el.

Azután, hogy a negyeddöntős párharcban az első mérkőzésen hat góllal kikapott a címvédő magyar csapat a macedón Vardar Szkopjétól, a szombati, hazai visszavágón 27-27-es döntetlen született.


A Győr meggyengült a mostani szezonra, mert négy alapemberéből háromra, Görbicz Anitára, Katrine Lundéra és 2014 legjobb kézilabdázónőjére, Eduarda Amorimra nem számíthatott. Előbbi kettő anyai örömök elé néz, utóbbi súlyos sérülés miatt nem léphetett pályára. A világ legjobb beállósa, Heidi Løke pedig már nem volt elegendő, hogy a csapat bejusson a budapesti Final Fourba, amelyre május 9-én és 10-én kerül sor. Egyetlen csapat sem volt még, amely zsinórban háromszor nyerte volna meg a BL-t, sajnos a Győr sem fogja megdönteni ezt a rekordot.

Egri Viktor, a DigiSport szakkommentátora szerint „Minden poszton jobbak voltak a Vardar játékosai – na jó, ez így nem pontosan igaz. Ebben a játékban a kapus és az átlövők teljesítménye meghatározó, és a Győr mindkettőben alulmaradt a Vardarral szemben, ráadásul ezek a gyengébb teljesítmények hatással voltak a többi poszton játszókra is. Így ők sem vehették fel a versenyt a szkopjeiekkel. A hiányzó játékosok helyére eredetileg kiegészítő embernek szánt kézisek kerültek, akiknek a húzóemberek feladatait kellett volna megoldani. Nem sikerült.”


A meccs krónikája

Egy hete Szkopjéban gyenge napot fogott ki a címvédő, ráadásul a hazaiak remekül használtak ki minden megingást, ennek nyomán 24-18-ra győztek. Fel volt adva a lecke a Győrnek, amely szeretett volna nekiugrani ellenfelének, de erre számítottak a macedónok is, és eleinte ők vezettek. Az ETO a 7. percben fordított, a túloldalon azonban Penezic rendre betalált. Fej fej mellett haladt a két csapat, a kapusok jól védtek, majd 5-5 után Kovacsics vezérletével sikerült ellépni 8-5-re. Fantasztikus volt a hangulat az arénában, a közönség űzte, hajtotta a kedvenceket. Amikor még nagyobb lett a különbség (10-6), időt kért a Vardar, és több poszton cserélt is. A változtatásoknak volt eredménye, hiszen a szünetre minimálisra apadt a Győr előnye.


A második félidőt ugyan Korsós találata vezette be, mégis gyorsan egyenlített a Szkopje (14-14). Ismét gödörbe került a házigazda, és a volt győri Radicevic góljával megint a Vardar vezetett (15-16). Aztán éppen ellene fújtak hétméterest, amelyet azonban Kovacsics kihagyott. Milanovic Litre kiállítása alatt tovább nőtt a különbség (15-17), ráadásul Leynaud továbbra is jól védett, így veszni látszott a mérkőzés. Korsós ötperces gólcsendet tört meg, de amíg az ETO-nak sok energiáját vette el a gólszerzés, addig a Szkopje viszonylag könnyedén és hamar betalált, ami minősíti a hazai védekezést. Amikor egy másik volt győri, Lekic is eredményes volt mint vészkapus, Ambros Martin időt kért.

Bő negyedóra volt még hátra ekkor, de már 20-17-re vezettek a vendégek. Ekkor már az is eldőlt, hogy a magyar csapatnak legalább hét góllal kellene nyernie ezt a meccset, hiszen a macedónok több gólt dobtak Győrben, mint amennyit az ETO szerzett idegenben. Az utolsó tíz percben már csak az volt a kérdés, hogy lesz-e kettős vereség. A hajrára maradt még kiállítás mindkét oldalon, a vége pedig döntetlen lett.


Lájkolj minket a Facebookon!


További eredmény:

Dinamo Szinara (orosz)–Baia Mare (román) 30-25 (18-11)
Tj.: Dinamo Szinara, 53-50-es összesítéssel.

Később:
  • Larvik (norvég)–Thüringer HC (német) 18.30 (az első mérkőzésen: 29-26)
Vasárnap:
  • Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Viborg HK (dán) 17.00 (28-22)
A párharcok győztesei vehetnek részt a május 9–10-i budapesti négyes döntőben. Az elődöntő sorsolását kedden tartják Budapesten.