Kiderült, miért nem tudott elindulni az 1956-os ünnepi villamos

-

Nem tudták, hogy a villamosnak utasokat is kell szállítania.


A tervezett szombat reggel 10 óra helyett csak délután fél ötkor indult el az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékező villamosjárat a fővárosban.


A BKK műszaki hibára hivatkozik, de nem arra kell gondolni, hogy az egy évtizede még a mindennapi forgalomban is látható öreg UV-motorkocsik valamelyik alkatrésze elromlott volna.

Korábbi cikkünkben még csak annyit tudtunk írni, hogy kommunikációs hiba történt. Azóta a VS.hu-hoz eljutott a konkrét ok: a kommunikációs hibát úgy kell érteni, hogy a nosztalgiaszerelvényeket felkészítők nem tudták, hogy a villamosoknak utasokat is kell vinniük. Márpedig a BKK úgy tervezi, hogy a szombaton Budán, majd vasárnaptól egészen november 4-ig a 6-os vonalán 1956-os számmal szolgáló ünnepi szerelvényekkel bárki utazhat, mégpedig normál tarifával.

Egyszerűen az történt, hogy


a villamosra elgondolt borítás először egyben, megszakítás nélkül, az ajtókat is befedve került fel.

Azokat így nem lehetett kinyitni, vagyis bajosan lehetett volna felszállni.


A két szerelvényt megrendelő Honvédelmi Minisztérium ugyanis úgy határozott, hogy a korhűnek nevezett villamosok nem a mai és 1956-ban is viselt sárga, hanem ünnepinek gondolt ezüst színben járjanak a nagykörúton.


A Ganz UV típusának neve nem azt jelenti, hogy új villamos, de nem is azt, amit egyes BKV-alkalmazottak is terjesztenek, hogy univerzális villamos. A villamoskocsi-típusok odáig az ábécé betűit kapták, így jutottak el az 'U'-ig. A 'V' pedig azt jelenti, hogy távolról vezérelhető, vagyis a motorkocsikat össze lehet kapcsolni, és ilyenkor a vezető utasításait a hátsó(k) is követik. Az UV egyébként bizonyos értelemben valóban összefonódott 1956-tal. Abban az évben kezdték ugyanis gyártani. Az is igaz azonban, a forradalom eseményei alatt a szakemberek igyekeztek megóvni, eldugni a vadiúj járműveket, az 56-os képek ezért nem velük vannak teli. Az UV-k 2007-ig szolgálták normál üzemben a fővárost, utoljára a 47-es, 49-es vonalán. Azóta nosztalgiajáratként láthatóak. A hozzájuk, közéjük kapcsolt pótkocsik korábban elbúcsúztak, jellegzetes világos és sötét deszkákból váltakozva összeállított üléseikre sokan emlékeznek.